A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmje lesz.

Boltokban a P. Mobil új albuma!
Három évvel a Farkasok völgye – Kárpát-medence hangzóanyaga után ismét új kiadvánnyal rukkolt elő Magyarország legrégibb, legpatinásabb hardrock formációja. Augusztus 12-én a vásárlók először vehették kézbe a P. Mobil Csoda történt! című stúdióalbumát.
Hét vadonatúj szerzemény (közülük a záró tételt a nagyközönség már megismerhette a Baranyi évek c. tripla CD kiadványon), és valamivel több, mint harminc perc játékidő. Szebelédi Zsolt, Sárvári Vilmos, valamint Tarnai Dániel zenéi, Schuster Lóránt dalszövegei (kivétel a fentebb említett Ne féljetek, amelyet Dobszay Károly jegyez) ismét a kör közepébe találtak.
A Csoda történt! albumot hallgatva elgondolkodhatunk az Örökmozgó főnökének időközben szállóigévé lett mondásán a rock örökkévalóságáról, illetve elpusztíthatatlanságáról…
Kapható a P. Mobil koncertjein, rendezvényein, valamint az ismert lemezboltokban.























