Állati Éjszaka

Ne aludd át ezt a kalandot!

Közel félszáz állatos program, fantasztikus fényfestések, éjszakai sétányzenészek, tűznyelők a sejtelmes sötétség és az állatkert szerelmeseinek, augusztus 25-én, pénteken! Fóka-móka, húst szaggató piráják, furfangos trópusi sertésfélék, változatos muzsika, jégből faragott állatportrék, lángidomárok, cukiságok és barátságos óriáskígyók, valamint sok-sok további program várja a nagyközönséget péntek este a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-kor kezdődnek, és egészen éjfélig tartanak.

Már csak egyet kell aludni a nyár utolsó péntekéig, melynek estéje az Állatkertek Éjszakájának hagyományos időpontja. A Fővárosi Állat- és Növénykertben ebből az alkalomból minden korábbinál gazdagabb, változatosabb és több élményt nyújtó programkínálattal várják a nagyközönséget. A kert napközben a szokásos rend szerint lesz nyitva, majd este 6-kor bezár, hogy a szervezők előkészíthessék az esti, éjszakai programokat. Az Állatkertek Éjszakájára érkező közönség előtt este 7-kor nyitják meg a kapukat. A programok 19 órától egyből elkezdődnek, és folyamatosan tartanak késő estig. Belépni 23 óráig lehet, a Varázshegy 23.15-kor, az állatházak 23.30-kor zárnak, és éjfélig kell majd elhagyni a kert területét.

Az Állatkert különböző helyszínein sok-sok állatos programmal, látványetetéssel, tréninggel, a közönség bevonásával történő etetéssel, az állatgondozók munkájába betekintést nyújtó programmal várják az érdeklődőket. A Varázshegyben 12 féle érdekes program közül választhat a közönség. A hangulatos estét fényfestés, LED fényshow, jégszobrász és tűzzsonglőr bemutató, homok- és festékanimáció, valamint zenés programok sokasága teszi teljessé.
Esti víziakrobatika halszagú főszereplőkkel
A kaliforniai oroszlánfókák közismert akrobatikus ügyessége miatt a „fóka show”, vagyis az állatok tréningezése a legnépszerűbb állatkerti látványosságok közé tartozik. Hát még ha ez éjszaka, különleges fények közepette, alulról megvilágított vizű medencében történik.
(helyszín: Oroszlánfóka medence; időpontok: 21:00, 22:30)
Tangóharmonika, didgeridoo és élő zenedoboz
Az Állatkert különböző pontjain a  sétányokon folyamatosan váltják egymást a kiváló zenészek. Például a világhírű Weszely Ernő, aki tangóharmonikán játszik majd hangulatos muzsikát. Felcsendülnek a távoli tájak egzotikus dallamai is, olyan különleges hangszereken, mint például az ausztrál őslakók által használt didgeridoo, de kívánság szerint az „élő zenedobozból” is lehet zenét rendelni.    
(helyszín: Ausztrál sétány, Szavannaház, Varázshegy, Madagaszkár; időpontok: egész este)
Kritikusan veszélyeztetett disznóság
A Fülöp-szigeteken őshonos cebui disznók tartása Budapesten igazi sikertörténet. Eredetileg egy tenyészpár érkezett 2015-ben, akiktől azóta már három alkalommal is születtek malacok. Így a felnőttek mellett összesen hét különböző korú kismalac cseperedik ezeknél az őshazájukban kritikusan veszélyeztetett állatoknál. Mivel igen okosak és tanulékonyak, a gondozók etetéskor tréningezni is szoktak velük. Ez is látható lesz az Állatkertek Éjszakáján.
(helyszín: Mérgesház sarkánál; időpont: 20:00)
Jégbe álmodott állatvilág
M. Tóth Zsolt nemzetközi aranyérmes jégszobrát egy népszerű televíziós tehetségkutató műsorból is sokan ismerhetik. Az Állatkertek Éjszakája alkalmából három állatportrét fog jégből kifaragni, szobronként kb. 30 perc alatt.
(helyszín: Japánkert; időpont: 20:00, 21:30, 23:00)
Hatlábú gombatermesztők serénykedése
A levélvágó hangyák igazán dolgos mezőgazdászok. Hosszú sorokban masírozva cipelik a levéldarabkákat egy rejtett kamra belsejébe, hogy ott a leveleken olyan gombákat termesztenek, amelyet a növényi rostokkal szemben már képesek megemészteni. A szakértő állatgondozók segítségével a levélvágó hangyák életének minden titkába bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.
(helyszín: Kolónia Galéria a Varázshegyben; időpont: 21:00)
Lángidomárok
A cikázó lángnyelvek látványa és a tehetséges tűzzsonglőrök ügyessége mindig elkápráztatja a közönséget. Így nincs Állatkertek Éjszakája „lángidomárok” nélkül. A perzselő őselem megszelídítői igazi forró hangulatot varázsolnak a Japánkertbe.
(helyszín: Japánkert; időpont: 19:30, 21:30)
„Szívszaggató” bemutató
A piráják vérengző természetével kapcsolatos híresztelések olykor kissé túlzóak, ám még így is megdöbbentő látványt nyújtanak táplálkozás közben. Az akváriumi medencéjükbe dobott táplálékot ugyanis pillanatok alatt szétszaggatják. Az Állatkert pirájáinak a marhaszív a kedvenc tápláléka, de rendszeresen kapnak különféle halakat is táplálékként.
(helyszín: Akvárium; időpont: 20:30)
Egy igazi ütős program
Ki ne ismerné a Strokes ütőegyüttest? Kezükben a legkülönbözőbb tárgyak válnak hangszerré, függetlenül attól, hogy mi volt az eredeti rendeltetésük. Kreatív eszközhasználat, humor és vérpezsdítő ritmusok az Állatkertek Éjszakáján.
(helyszín: tóparti sétány; időpontok: 20:30, 21:30)
Valódi cukiság
Az Ausztráliában és Új-Guineában őshonos kis siklóerszényest a legtöbben becenevén, cukormókusként ismerik. Ezt a nevet eredetileg onnan kapta, hogy étlapján – sok más egyéb mellett – nektár, tehát édes, nagy cukortartalmú táplálék is szerepel. De a név találó azért is, mert ezek az apró termetű erszényesek valóban „cukik”. Az egyik ilyen állatkával a nagyközönség testközelből is megismerkedhet.
(helyszín: Ausztrálház; időpont: 19:30, 20:30, 21:30, 22:30)
Életre kelő homokszemek
A Quartzbox világviszonylatban is egyedülálló művészeti produkció, két magyar képzőművész barát szabadalma. Homok és festék együttes használatával egészen új módon keltenek életre történeteket. Péntek este az Állatkertben mozgatják meg a képzeletünket és a homokszemeket.
(helyszín: Főkapu tér; időpont: 22:00)
Etetések a közönség bevonásával
Az orrszarvúak és a zsiráfok a látogatók első számú kedvencei közé tartoznak. Ráadásul Budapesten a tartásuknak és szaporításuknak is komoly hagyományai vannak. Az állatgondozók segítségével most a szokásosnál is közelebb lehet hozzájuk férkőzni, sőt, az állatok etetésébe a nagyközönséget is bevonják, természetesen szigorúan az állatok számára megfelelő, ellenőrzött finomságokkal.
(helyszín: Szavannaház; időpont: 20:00, 21:00, 22:00 [zsiráfok], 19:30, 21:30, 23:00 [orrszarvúak])
Ki mondta, hogy a kígyók nyálkásak?
Az óriáskígyóktól sokan tartanak, és mindenféle hajmeresztő történeteket terjesztenek róluk. Például azt a tévhitet, hogy nyálkás, nyirkos tapintású állatok. A kígyósimogatáson, melynek során a közönség barátságos boákkal ismerkedhet, a közvetlen tapasztalás útján lehet megcáfolni a hiedelmeket, és levetkőzni az előítéleteket. A tapasztalatok szerint ez sikerülni is szokott: aki az elején alig mert hozzáérni az állathoz, a végére abba sem akarja hagyni a vele való barátkozást.
(helyszín: Dél-Amerika kifutó; időpont: 20:00, 21:30, 23:00)