„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Egymillió látogató és egy boldog autónyertes.
Nyereményautó átadás “zárta” az idei MOL Nagyon Balaton programsorozatot. A legnagyobb balatoni rendezvényeket összefogó rendezvénysorozatot idén is több mint egymillióan látogatták.
Dobroczki Enikőnek olyan kisautót hozott a Mikulás, ami nem csak a szoba padlóján tud gurulni. Enikő nyerte a MOL Nagyon Balaton Check-in játékát, amelyben egy korallpiros Volkswagen up!beats személyautó volt a főnyeremény. A kocsit Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs vezetője, és Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton programsorozat főszervezője adták át. Az up!beats a soproni Walter Autótól érkezett Budapestre, onnan pedig Békéscsabára vitte haza a boldog nyertes.
A Check-in játék résztvevőinek a MOL Nagyon Balaton programsorozat fesztiváljain és a MOL-kutakon kellett pecséteket gyűjteniük. A beküldött pecsétfüzetekből kisorsolt nyertesek az autó mellett 2018-as fesztiválbérleteknek és a siófoki Residence hotelben eltölthető balatoni hosszú hétvégéknek is örülhettek.
A 2017-ben ötödször megszervezett MOL Nagyon Balaton programsorozat rendezvényein idén is több mint egymillióan vettek részt. Az egész balatoni régiót átfogó, májustól szeptemberig tartó rendezvénysorozat olyan nagy eseményeket fog össze, mint a Balaton Sound, a Strand és a B.my.Lake fesztiválok, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazzpiknik, vagy a két népszerű veszprémi nyári fesztivál, a Veszprémfest és a Veszprémi Utcazene Fesztivál. A nagy zenei rendezvények mellett számos kisebb esemény is megjelenik a programsorozat kínálatában. A MOL Nagyon Balaton országosan terjesztett kiadványain keresztül a régió látnivalóit, kulturális és gasztronómiai kínálatát is megjeleníti.