„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Magyarországon először a médiacég próbálta ki a tengeren túlon már bevett social media takeovert.
A rendhagyó kampány keretében Pokorny Lia színésznő népszerűsítette a legújabb filmjét. Ugyancsak meglepődhettek február 7-én az NLCafé Facebook-oldalának rajongói, a portál megszokott logója helyén ugyanis Pokorny Lia fotója jelent meg.
Ez volt Magyarország első social media takeover kampánya, amellyel a Valami Amerika 3. közelgő bemutatóját reklámozták a film készítői és a médiapartner NLCafé szerkesztősége.
„Nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy az NLCafénál Magyarországon elsőként próbálhattuk ki ezt a megoldást, és arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy az ötlet házon belülről érkezett” – mondta Pácsonyi Daniella, az NLCafé főszerkesztője. „Kíváncsiak vagyunk, hogy az olvasóink, illetve a Facebook-oldalunk rajongói mit szólnak, ha a megszokott tartalmakat egy kicsit más, új „csomagolásban” láthatják.”
Az aktivitás keretében Pokorny Lia válogatta ki az NLCafé Facebookon megjelenő tartalmakat és személyesebb hangvételű üzenetekkel ajánlotta a felhasználóknak.
A Valami Amerika 3. része február 15-én érkezik a hazai mozikba.