2018. február 16. és március 18. között tekinthető meg.

"A Kilenc műteremből kiállításnak sikeres előzménye van. Két éve Frissen címmel 9 + 1 kortárs festő és szobrász egy-egy teremnyi tárlategyüttesét a Műcsarnok kilenc munkatársa rendezte. A műterem léptékű egységek jól szolgáltak egy-egy művész újabb munkáinak bemutatására. A kiállítás egésze igazolta, hogy az innovatív és/vagy tradíciókkal élő művészi szabadság nem az alkotó évjáratának függvénye. 2016-ban is, ahogy most is, a műtermek bemutatása mellé olyan párhuzamos kiállítást illesztünk a Műcsarnokban, amelyen a most feltörekvő nemzedék munkái szerepelnek. A Derkovits-ösztöndíjasok életkorát a pályázat kiírása szabályozza. A DERKÓ 2018 és a Kilenc műteremből kiegészítik egymást; 2016-ban a Frissen és a vállalkozást most folytató Kilenc műteremből az autonóm alkotók megújulási képességére, szellemi nyitottságára épít.

Autonóm alkotás? Ez gyakran együtt jár a műterembe zártságból fakadó szigetléttel. Ezt egyensúlyozandó is fontos a művészek számára egy-egy kiállítás, hiszen az maga a művekkel kezdeményezett eszmecsere lehetősége. Az alkotói magányból kilépés nemcsak a közönséggel való találkozást teszi lehetővé, de a másik „műteremmel”, egy hasonlóan elhivatott alkotó individuummal való kritikai, lételméleti, filozófiai párbeszéd apropója is. Kilencen együtt verbális és vizuális műhelybeszélgetést folytathatnak. Beleértve a kilenc kurátort, és jó esetben a kritikát is. De egy festő, egy szobrász folyamatos párbeszédet folytat önmagával is, műve ebből az aspektusból a tükör szerepét kapja; tárlata ilyen szemszögből nem más, mint tükörterem.

A diskurzusok pedig igen változatos kimeneteket eredményezhetnek, melyekből a mostani kiállításon legalább kilencféle körvonalazódik. Bullás József az új szenzibilitás ábrázoló festészetével szakítva immár jó ideje absztrakt képeket fest, a narratív tartalmi vonatkoztatás helyett a látvány hatását helyezi előtérbe. Turcsányi Antal önismereti festészete alapjában a nyolcvanas évek óta nem változott; ma is mitológiai jelenetek filozofikus értelmezése vezérli – valójában azonban önmaga változásai űzik, hajtják. Baksai József a negyvenévnyi festészet mellett két évtizede műveli a japán íjászat, a kyudo rítusát is. Kurátora összeveti a mindennapi, többórás olvasás végtelen dimenzióját és a nyílvessző útjának mikroidejét: az inspiráció forrásait.

A matematika elméleti kérdéseit kompozíciós megfontolások nélkül, direkt vizualitássá transzformálja Faa Balázs. Tér- és médiaművészete interdiszciplináris, műfaja nehezen megragadható. Valami hasonló, de a számítógépes alkalmazások szűrőjén is átvezetett matematika generálja Kapitány András újabb munkáit – képeiből nem lehetetlen kiolvasni a hálózatépítés, a net politikai felhasználásának groteszk esendőségén való csúfolódást. Lajtai Péter mátrixai fotóhasználatú „festmények”, mikro- és makrokozmoszok mindent átható energiamezőit érzékelteti – miközben a létező világ erre való vakságán/süketségén is túl kíván lépni.
Kevésbé elvont struktúrákkal megépített szövevényeit ütközteti/állítja párhuzamba Nagy Gabi a közösségi kommunikációra alapozott műveivel, a kütyükben születő új műfajok jeleit szublimálja képpé. Képletei egyszerre tudnak a szakmai és a laikus befogadókra hatni. Agnes von Uray (Szépfalvi Ágnes) alkotói pályája az erős társadalomkritikai kontextus felől valamiféle összehasonlító képtudomány felé tart. Miközben műveit „rossz festészetként” jellemzi, időutazások útitársául hívja a nézőt. A múltba, talán a jövőbe. A műfaji szabadosság nála a rendkívül átgondolt gondolkodás tükre. Igen fegyelmezett technológia használatát jelenti Pázmándi Antal műfaja, a kerámia is. Előrelátó tervezőtevékenységet kíván, amelyben azonban meghatározó összetevőként mégis benne van a „véletlen”. Éppen a dichotómia tudatos alkalmazása emeli az ő alkalmazott művészetét polikróm plasztikai szabadművészetté.

Szabadművészet? Nem szójátéknak szánom a Kilenc műteremből bevezetőjében: a hét szabad művészetnek a klasszikus ókortól egyre tágasabb fogalmát már a kezdetekkor a tudományok és a művészetek áthatásában értelmezték. Ahogyan itt is látható, ma még inkább ezt tesszük. A Műcsarnokban kiállító kilenc művész valóban szabad: a létezés kínálta kereteket, a képzőművészeti tradíciók és a jelenkor problémáinak szorítását egyszerre szétfeszítő, imponálóan friss módon."
Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója

Kilenc műteremből kiállítások:
• Baksai, kurátor: Kondor-Szilágyi Mária
• Bullás, kurátor: Rockenbauer Zoltán
• Faa Balázs: Geometrikus testek, kurátor: Fazakas Réka
• Kapitány András: Parazita, kurátor: Markovits Éva
• Lajtai Péter: Ideje van mindennek, kurátor: Medve Mihály
• Nagy Gabriella: Nem kettő, kurátor: Mayer Mariann
• Pázmándi Antal: A végtelen örökbefogadása, kurátor: Reischl Szilvia
• Turcsányi Antal: Torzók és maszkok, kurátor: Szegő György
• Agnes von Uray: Shining – A létezés öröme a vásznon,  kurátor: Csóka Edina