A 97. Oscar®-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista Conan O'Brien először lesz az esemény házigazdája.

Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass.
A csapatmunka mellett marad időd, hogy elmerülj az összművészeti fesztívál színes forgatagában, szállásról és étkezésről pedig a fesztivál gondoskodik a számodra. Jelentkezési határidő: március 1.
Idén május 27 – június 1. között rendezik meg a legnagyobb hazai animációs eseményt, az immár 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A KAFF fő küldetése szemlézni az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmeket, melyek több kategóriában versenybe szállnak a zsűrik és a közönség által kiosztott díjakért.
A KAFF versenyprogramjában szereplő filmeket több grémium értékeli, majd dönt a díjakról: nemzetközi szakemberekből álló zsűri, diák-és junior zsűri, valamint a közönség is szavazhat a legkedvesebb filmalkotására.
A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat, hazai vagy határon túli felsőoktatási intézményben tanuló hallgatót, akik szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass. Annál fontosabb, hogy nyitott és kíváncsi légy a legfrissebb animációs filmekre közben a társaid véleményére is, akikkel együttgondolkodva döntitek majd el melyik versenymű érdemes díjazásra.
Fontos, hogy kíváncsi és kitartó légy, hiszen 6 napos filmdömping vár rád! Emellett jó csapatjátékosokra van szükség. A diákzsűri tagjai számára színes programokról, szállásról és napi egyszeri étkezésről a fesztivál gondoskodik majd.
Ha érdekesnek tartod ezt a felhívást, március 1-éig egy rövid bemutatkozásban írd meg a kaff@kecskemetfilm.hu e-mail címre, hogy hol és mit tanulsz, miért szeretnél a diákzsűri tagja lenni és animációs filmeket bírálni. A pályázat eredményéről márciusban értesítjük a jelentkezőket. További részletek a fesztiválról: www.kaff.hu