Horrorfilm. Vagy horror-vígjáték? Fel van adva a lecke a filmesztétáknak, de a nézőt is két állapot közt dobálja a film: "ÚÚ, de durva", "ÚÚ, de vicces".

Van egy játékmajom, amit rég nem látott apjuk szekrényéből előszed Hal és Bill, az ikerpár. Onnantól kezdve ha felhúzzák a majmot, az nekiáll dobolni aztán valaki meghal. Pár parádés gyilok után inkább eltüntetik, de évek múlva persze megint előkerül és újra egyesével végez ki embereket válogatás nélkül. A Végső Állomásból ismerős dramaturgiailag erőltetett likvidálások itt egyenesen meg vannak erőszakolva. Semmilyen szinten nem fontos, hogy hihető módon távozzanak el a delikvensek az élők sorából. És valljuk be, még a halál szentségére legérzékenyebb nézők sem bírják ki, hogy itt-ott ne kacagjanak fel.

Extrémnél extrémebb helyzetek követik egymást, mind az ikerpár életét tekintve, mind a majom ügyködését követve. És ez adja a film erejét, a film szívének dobogását, ezek a brutális történetvezetési választások, aztán a vizuális megvalósítások. Csak egy másodpercre mutatja meg, hogy mi lett a manusszal, akin átvágtatott egy lócsorda, miközben a hálózsákjában aludt – egyszerre borzongatóan és egyszerre ultra viccesen.

Ezek miatt nem hagyományos horror élményt ad a film. Ahelyett, hogy végig benne lenne a gyomrunkban egy görcs, ennél a sztorinál ha egy idegszálunk megfeszül, akkor azt egy percen belül szabóollóval vágja ketté a mozi.

Ozgood Perkins a rendező. Érdemes megjegyezni a nevét, mert egyértelműen rajta van a keze nyoma a művön. Közepesen nyilvánvaló filmes utalások akadnak benne, de finoman adagolva! Nincs olyan érzése az embernek, hogy a torkán tömik le az okosságot.

Ha ez a lendület kitartott volna a mozi végéig, akkor egy instant klasszikus születésének lehettünk volna szemtanúi jegyvétel után. Sajnos azonban a film második felében van egy pont, ahol Perkins elereszti a gyeplőt, és a jóleső váratlan extrém jelenetek helyett unalomig ismert poros klisék töltik ki a vásznat. Sztori szinten pedig minden koherenciát kilő a Marsra.

Még ezzel a fanyarú véggel is megnézésre ajánlom, a műfajt kerítésen túlról kedvelők számára is jó szórakozás. Ha pedig átmegyek szemüveges esztétába, akkor azt tudom mondani, hogy nagyon pozitív üzenete van a történetnek: az apák ne hagyják magára a családjukat, mert abból baj lesz.