Az elmúlt tizenegy év nagy sikerét követően augusztus 21-27. között a Vertigo Média szervezésében a fővárosi Art+ Cinemában idén is lesz Vertigo Filmhét. A filmhéten egy teljes héten át naponta három art- és sikerfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából. A filmhét programjában összesen 16 alkotás szerepel, melyek közül három az országos premier előtt látható majd.

Bemutató március 9-én a a Karinthy Színházban, Horgas Ádám rendezésében.
Egy 30-asokból álló baráti társaság tagjai – Sofia, tanár; Emmi, újságíró, Júlia, terapeuta – időről-időre kávéházakban találkoznak azért, hogy megosszák egymással életük legfontosabb eseményeit és a bajban támogassák egymást. Amikor a világ gondjai túlzottan rájuk nehezednek, leülnek egy-egy csésze kávé mellé és megpróbálnak rájönni, hogy mi az oka és következménye krízisüknek. Myllyaho drámája három nőről szól, akiket nemcsak kávézókban, hanem utcákon, iskolában, hajókiránduláson és egy orvosi váróban is látunk, valamint egy rendőrségi fogdában, ahova részegen zárják be őket egy átmulatott éjszaka után. A darab külön érdekessége, hogy valamennyi figuráját a három főszereplő nő, Botos Éva, Szávai Viktória és Bozó Andrea, alakítja. A darab több különféle helyszínen játszódik mintegy fél év leforgása alatt.
A szerző Mika Myllyaho az egyik legsikeresebb mai finn drámaíró és rendező.