Május 31-én este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Fesztivál záróeseményét. 96 alkotás volt versenyben és 21 kategóriában osztottak ki díjakat. A fesztivál nagydíját Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje kapta. A legjobb egész estés európai film díját az Oscar-jelölt Claude Barras Vademberek című munkájának ítélték, míg a Nina és a sündisznó titka különdjíban részesült.

„A Szél kapuja” átjáró a kint és bent között, a külvilág és az egyén között, az anyagi világ és a szellemi tér között.
A szél átjárja és összeköti ezeket a világokat, egyben megsemmisíti a határokat, és nem vezet sehova, mert mindenütt jelen van. Számos kultúrában a szél a világot és az embert mozgató erő metaforája, mely önmaga sosem látható, csak a hatását érzékeljük. Általa rezdül, mozdul meg az anyagi világ, felébred, él, pusztul és megújul.
Az előadás mozgásvilágát a Tai Chi Chuan, a Shen Dao Kung Fu és az ezekből építkező természetes gesztusok ötvözete adja. Minimalista és mégis gazdag zenei világa olyan hangszerekre épül, mint a harmónium, a fúvósok, az ének vagy az emberi lélegzet, vagyis mindazon hangszerek és eszközök, melyek a levegő mozgásának, áramlásának gyöngéd vagy éppen vad erejét használják.
A Szél kapuja • Artus – Goda Gábor Társulata
2019. május 18. 19:00 - Nemzeti Táncszínház – Nagyterem
A Nemzeti Táncszínházzal közös program
Előadják:
Bakó Tamás, Izsák Szilvia, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Szalay Henriett
Harcművészek: Szalkó Zsuzsa, Szeghalmi Etelka
Közreműködő zenészek: Bartek Zsolt, Philipp György
Látvány: Sebestény Ferenc, Goda Gábor
Fény: Kocsis Gábor
Kreatív technika: Papp Gábor, Hajdu Gáspár
Zeneszerző: Philipp György
Szövegek: Fodor Ákos, Goda Gábor, Krasznahorkai László, Seneca, A.A. Milne
Jelmeztervező: Lőrincz Kriszta, Bodóczky Antal
Kreatív technika: Papp Gábor, Hajdu Gáspár
Fénytervező, alkotó munkatárs: Kocsis Gábor
A rendező munkatársa: Nagy Eszter, Zahra Fuladvand
Produkciós asszisztens: Fazekas Anna
Produkciós vezető: Hodován Margit
Külön köszönet: Havasi András Tai Chi Chuan és Shen Dao Kung Fu mesternek
Rendező-koreográfus: Goda Gábor