„A nevetés: Isten anyanyelve”. Müller Péter ezen a nyelven beszél.

A könyv az emberiség legnagyobb félelméről, a válságról, a világvégéről szól. Műve egyszerre derűs játék, és mély spirituális üzenet.

            Lehet-e nevetve írni a legnagyobb tragédiáról?

            Van-e a szenteknek humora?

            Tudunk-e kacagva beszélni a legmélyebb szellemi kérdésekről?

            Tudjuk-e derűsen fogadni a halált?

            Könnyeink két dolog miatt kezdenek csorogni.

            A sírástól és a röhögéstől.

            Ezt a könyvet ilyen könnyekkel írtam.

            Az életünk sohasem tapasztalt válságban van. Mindenki tudja. Válságban van a lelkünk, a párkapcsolatunk, a családunk, a történelmünk, a társadalmunk, a gazdaságunk, a civilizációnk, a morálunk, a világpolitikánk… a földi életünk jövője. Minden.  Hamvas Béla azt mondja, hogy „a létrontás központi helyen történt.” Tehát egyik sincs a másiktól külön. Az emberiség válsága ez, de manapság az állatoknak, a fáknak és a növényeknek sem könnyű.

            Minden ember keresi az útját a zűrzavarban.

            Más témája nem is lehet egy írónak, mint ez a fenyegető csődhelyzet. Mióta élek, ebben élek, sőt, bennem is ez él.

            Lelkem sok életszerepe közül egyetlen egy van, aki felülemelkedett ezen a gondon:

            A Bohóc.

            Arcán ott van könyvem minden üzenete.

(Rivaldafény Kiadó)