„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Hsin-Ni Liu zongoraművésznő három kontinens – Európa, Amerika és Ázsia – kortárszenei világa között teremt párbeszédet ezen a különleges koncerten.
Elsőként a Zeneakadémia zeneszerzés szakán végzett ifjú komponista, Emszt András versenyműve hangzik el, a legautentikusabb formában: a szerző szólójával. Ezt követi a Grammy-díjra jelölt Joseph Hallman Tündérmesék című darabja, amelyet a philadelphiai illetőségű szerző kifejezetten Hsin-Ni Liu számára komponált. A versenymű szaxofonszólamát a jazz területén is folyamatosan jelen lévő Nicolas Beaupertuis tolmácsolásában hallhatja a közönség. A rendkívüli felfedezéseket ígérő programot Chen Mao Shuen, a távol-keleti zenei élet egyik legkiemelkedőbb szerzőjének új zongoraversenye zárja majd. A kortárs zene iránt is elkötelezett Anima Musicae Kamarazenekart a karmesterként és csellistaként egyaránt elismert Philippe de Chalendar dirigálja.
2019. december 2., hétfő 19.30 – BMC
Műsor:
Emszt András: Metamorfózis zongorára és vonószenekarra
Joseph Hallman: Tündérmesék – Concerto alt szaxofonra, zongorára és kamarazenekarra
Chen Mao Shuen: 1. zongoraverseny
Közreműködik:
Hsin-Ni Liu [2, 3] – zongora
Emszt András [1] – zongora
Nicolas Beaupertuis [2] – szaxofon
Anima Musicae Kamarazenekar (műv. vez.: G.Horváth László)
Vezényel: Philippe de Chalendar