„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

A koronavírus-járvány miatt a műsorait szüneteltető Fővárosi Nagycirkusz egy rendkívüli előadással kedveskedik a cirkuszművészet szerelmeseinek.
A "Fesztivál+ Varázslatos Győztesek" című és március közepéig meghirdetett programját március 15 - én 15:00 órától a korlátozások figyelembe vételével megtartja és azt a Nagycirkusz facebook oldalán élőben közvetíti.
Ezt követően a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ hétről - hétre - a fenti facebook felületen - izgalmas (kulisszatitkokkal, riportokkal és érdekességekkel gazdagított) online tudósításokkal, valamint a Fővárosi Nagycirkusz korábbi, rögzített műsorainak levetítésével jelentkezik.
Az adások konkrét időpontját és tartalmát a Fővárosi Nagycirkusz különböző felületein (weboldal, facebook stb.) lehet figyelemmel kísérni.
„Kérjük, hogy aktuális információkról, az előadások újraindításáról tájékozódjon honlapunkon.”
Fesztivál+ Varázslatos Győztesek"
Tavaszi műsor a felszabadult vidámságról. Rendezője a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője, Graeser József. A műsor zenei aláfestését ezúttal is a Szakál László vezette zenekar szolgáltatja, a színek kavalkádjáról a látványos fényjáték mellett a Fővárosi Nagycirkusz professzionális táncművészekből álló tánckara gondoskodik. Továbbra is Maka Gyula konferanszié kalauzolja át a nézőket, akik varázslatos levegőszámokat, bohócokat, gúlaszámot, szédületes gyorsaságú zsonglőrt, balettet lóháton és még megannyi csodát élhetnek át.
A műsorban – többek között - megcsodálhatjuk a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany-díjjal és a magyar cirkuszigazgatók Arany-díjával kitüntetett Ifj. Richter József és Merrylu Caselly: Balett lóháton - Pas de deux produkcióját.