December 3-án veszi kezdetét a Budapest Debut Film Forum (BDFF). A négynapos eseménysorozat célja, hogy az elsőfilmes rendezők és producerek bemutathassák projektjeiket, és tapasztalatokat cserélhessenek az európai, elsősorban a visegrádi régióból érkező kollégáikkal. A BDFF helyszíne a JCC Budapest – Bálint Ház lesz.
A FIÚK Frenák Pál a nemek szerepét és azok viszonyrendszerét vizsgáló trilógiájának első és legnépszerűbb darabja. 2006-ban elnyerte a Lábán Rudolf-díjat, 2008-ban a Duna Televízió filmet készített belőle. 2010-ben pedig kicsit másképp, másokkal születik újjá a Trafóban.
A FIÚK különös tükröt tart elénk. Túl azon, hogy megmutatja a férfi test szépségét, közelről tanulmányozhatjuk a férfiúi természet alaptípusait: így látjuk például a Macsót, a Nárciszt és a Herkulest. Frenák váltakozva jeleníti meg a gyűlöletet, az ostoba követelőzést és a figurák közt fennálló, törékeny erőegyensúlyt. Radikális vízióját átitatja az emberi kapcsolatok reménytelensége. A férfi szexualitást különböző nézőpontokból vizsgálja, eredetét, a tudattalanban rejlő forrásait kutatja. A FIÚK térben is érzékelhető alászállás a személyiség gyökereihez, az ösztönök világába. Kegyetlenül érzéki, költőien könyörtelen.
A 2004-es koreográfia felújításához az idén tízéves Frenák Pál Társulat – Holoda Péter és Major László személyében – két fiatal tehetséggel bővült, akik számára óriási kihívást jelent a részvétel ebben a nagysikerű darabban. Mellettük további három már jól ismert, kiváló táncost láthatunk a színpadon.
„A Fiúk nyers, kemény, dinamikus. Az 1998-as Vadócok (Sauvagerie) óta nem hittük már, hogy táncszínházban lehet még kötéllel és felfüggesztéssel többet mondani. A fiúkban felfüggesztett három kötél nem egyszerűen a vertikalitást jelenti, hanem sokkal inkább a mi terünk kiterjesztését, ami bár látszólag egy másik dimenziót nyit, mégis véges, mégiscsak a mi terünk. Frenák táncosai oly otthonossággal mozognak e térben, mintha természetes közegük volna. Testük része lesz a kötél. De túlzó leegyszerűsítés lenne a köteleket puszta fallikus szimbólumnak tekinteni. A kötél birtoklása és uralása a tér kiterjesztésének végsőkig menő kalandja, amelyet az erő és ügyesség tesz lehetővé a táncosok számára. Mivel ebben a térben mindent megtehetnek, potenciájuk teljes. A képességek birtoklása (potentia) gyorsan felveti a hatalom (potestas) kérdését. A fiúk fontos kérdése ez; és hogy mennyire ennek próbálgatásáról szól ez a darab, mi sem mutatja szebben, mint a kutyaugatással kísért gyönyörű, vad jelenet. A férfi hatalom azonban nem választható le sem a szexusról, sem pedig a nárcisztikus önszeretetről. Ez utóbbi gazdag metaforájává válik a darab színpadképét mindvégig meghatározó fehér ajtó, ahonnan a szereplők előjönnek, és aminek biztonságába újra és újra visszatérnek.” (Varga Mátyás: Testek a testünkből, Balkon)
„A Fiúk tisztasága újra előtérbe állítja a már-már elvesztett mozdulatot, miközben megtartja az olyannyira erős képben gondolkodást. A test és a kép közötti feszültség ebben a darabban harmonikusan úgy marad fenn, hogy megszűnik feszültség lenni, mert a (férfi)testek oly mértékben esztétizálódnak, hogy maguk válnak képekké. Ez a túlesztétizáltság azonban nem teszi giccsessé a látványt, ellenkezőleg: éppenséggel így őrződik meg a testek bizonyos esszenciája, mely csak így, képként lehetséges.” (Mestyán Ádám: Kegyetlen tánc, Színház)