Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Új album a Ladánybene 27-től.
Erőtől duzzadó, igazi közép-európai roots reggae albummal jelentkezik a műfaj hazai vezető formációja, a Ladánybene 27. Az album címe, Szavak – Színek – Hangok a 2020-as évre, a pozitív élmények elmaradására uta, és arra, hogy mégis meg kell próbálni visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat a mindennapokba.
A Ladánybene 27 idén ünnepelte volna 35-ik születésnapját, de sajnos a vírushelyzet miatt ez is, mint annyi minden fontos dolog a banda életében, elmaradt. A leállás azonban nem tétlenséggel telt, a háttérben elkészültek az album dalai. A 11 új dal és 4 remix-ből álló korong címe a 2020-as évre utal. Emberi kapcsolatok, közösségi események maradtak el, vagy kerültek át online felületekre, és az otthonokban rekedt bezártság szürkévé tette a létünket. Az új album dalaival a zenekar megpróbálja visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat az életünkbe. Mindegyik dalban ott van a fény, a remény, ahogy a téli nagy fehérségből is előbújnak tavasszal a színek.
Az album zenei ötleteit a Ladánybene 27 régi bevált szerzői, Miksa és Bokó Zoltán szállították. Hozzájuk csatlakozott a 2019-ben érkező felvidéki társunk, Fűri Tamás billentyűs, illetve egy dalt a zenekar korábbi tagja, Tóth „Tádé” Gábor jegyez. A színek és szavak, azaz a dalszövegek Tóth „Tádé” Gábor és László M. Miksa munkái, így lesznek a dalok a világ zavarodottságára érzékenyen reagáló felnőtt férfiak útmutatásai. A hangfelvételek az Origo Studióban készültek Miksa zenei rendezésében, Bodnár Tibi irányításával és a hangmérnök, Cserny Kálmán „Bogi” professzionális közreműködésével. Míg a dalok keverését és a masteringet az autentikus reggae sound-hoz komolyan értő Little Zion Stúdióra, Vass Mihály zenész-hangmérnökre bízta a zenekar.
Az album négy dalából készült remix verzió. 2019 nyarán, a Reggae Camp-en a Ladánybene 27 szorosabb szakmai kapcsolatba került az olasz Mellow Mood zenekarral és hangmérnökükkel, Paolo Baldinivel. Komoly megtiszteltetést jelent a magyar zenekarnak, hogy a világ legismertebb reggae sztárjaival is dolgozó producer két dalból is fantasztikus DUB-verziót készített. Átértelmezte őket, és más színeket emelt ki belőlük. Így a Műanyag nyár című Plastic Summer néven, Az út szélén pedig Roadside címmel indul el a nemzetközi DUB világába.
A Little Zion Stúdió főnöke, Don Miguel producer és muzsikus a legismertebb hazai DUB csapat, a Tuff Steppas egyik tagja az Ugyanaz a hang című dalból készített mixet Same Voice Dub címmel. Az album egyetlen SKA nótájának (Jégycsap SKA) zenei alapját a szabadkai Sin Seekas zenekar énekesnője, Sóti Juli alakította át saját világára. A remix Take Care címmen hallható az albumon, melynek borítóját Burg Balázs „Jidaki” készítette.
Az album a zenekar saját kiadói labelje, a Roots Reaktor Records jelenik meg. A tervek szerint 2021 tavaszán - ha a járványhelyzet engedi - a Ladánybene 27 megtartja az elmaradt 35-ik születésnapi koncertjét és a Szavak – Színek – Hangok album bemutatóját.
Az album és a klipek elkészítését, megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könnyűzenei Kollégiuma támogatta.
Spotify itt, CD-k ezen a linken vásárolhatók.