Nyáron kerül a mozikba Steven Spielberg sci-fije, a komoly mozieseménynek ígérkező A leleplezés napja, amelyben a rendező ismét hitet tesz amellett, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, és a földönkívüliek látogatása bármikor bekövetkezhet. Sokan azt várják, hogy Spielberg új opusza az UFO-filmek következő korszakát hozza el, pedig az idegenek eddig is köztünk voltak, legalábbis a mozikban.
Üres a zsebed? Érdekel honfitársaid közül, hogyan lettek egyesek milliárdosok?
Baló György beszélget Kolosi Tamással és Szelényi Ivánnnal új könyvük bemutatója alkalmából. A két közismert szociológus elmondja az új magyar gazdasági elit születésének történetét a:
Hogyan legyünk milliárdosok?
A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme című könyvében.
Honnan indult, hogyan építette fel vállalkozásait, hogyan gyarapította vagyonát és hol tart most az a több mint kétszáz magyar vállalkozó, akiket ma a leggazdagabb magyar nagytőkéseknek tartunk. A legismertebb közép-európai, továbbá orosz és kínai milliárdosok pályájának bemutatása a magyar helyzetképet nemzetközi környezetbe helyezi.
























