Indul a Rock! gyűjtés

A miskolci Rockmúzeum 2011. novemberében kezdi meg működését Rock! néven. Ennek kapcsán gyűjtést szerveznek a rockgyujtes.hu internetes oldalon, ahol várják a személyes élményeket, történeteket, fényképeket, videókat és relikviákat.

Az intézmény célja, hogy bemutassa az európai és a magyar könnyűzene fejlődését, történetét, szereplőit és a zene társadalomra gyakorolt hatását. Céljuk, hogy Magyarországon jöjjön létre a clevelandi Rock & Roll Hall of Fame európai párja, mely az elérhető legszélesebb ismeretanyagot mutatja be a látogatóknak. A zene elmúlt hatvan évének ilyen feldolgozására eddig nem került sor sem Magyarországon, sem máshol Európában.

Az elmúlt évek során jelentős mennyiségű dokumentáció és a zenéhez kapcsolódó tárgy, relikvia gyűlt össze főként az ügyet támogató zenészektől és a tervezésben részt vevőktől. Al di Meola gitárjától Cipő gyermekkori zongoráján át Slash Magyarországon használt pengetőjéig, James Hetfield dedikált mikrofonjáig a legkülönbözőbb darabokat kapták meg a kiállítók.

A zene az elmúlt évtizedekben tömegeket mozgatott meg fontos célok érdekében, részt venni zenei eseményeken mindig is közösségi élmény volt. A gyűjteményből nem hiányozhatnak a hétköznapok tárgyi emlékei, valamint az emberek mindennapi élményei sem. A szervezők úgy gondolják, hogy a mélyebb szakmai ismeret és a hitelesség szempontjából is fontos, hogy – indulásként Magyarországon – a gyűjtés során a lehető legszélesebb kört érjék el, hogy mindenki számára nyitott legyen a lehetőség személyes élményeik megosztására, történeteik elmondására.

Azokat a – mára már személyessé vált - tárgyakat, felvételeket, fényképeket, videókat szeretnék összegyűjteni, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak, vagy történeti szempontból értékesek lehetnek. Bíznak benne, hogy sok felajánlás érkezik felhívásra, és hiszik, hogy néhány rendkívüli, sosem gondolt relikvia is előkerülhet a gyűjtés során.