A „Maszkura és a Tücsökraj” két év alatt jutott el a pince-kocsmákból a fesztiválszínpadokra, és valahol az underground és a mainstream szcéna között billegett nemrég. Az a zenekar volt, akiket ha hallottunk a rádióban, nem tudtuk, hogy kik azok, de egy hétig fütyültük a dalait és legalább a refrént el tudtuk mondani a barátnőnknek.

Az első lemezük (Szégyentelen) tavaly jelent meg és a negyedik helyig mászott a MAHASZ lemezeladási listáján ezzel eljuttatva a bandát a Fonogram gálára, „Az év felfedezettje” díj jelöltjeként Király Viktor és SP közé.

Második lemezük most jelent meg „Kérlek, így szeress” címmel. Ez az album legalább annyi pupilla-tágulásra ad okot, mint az előző. Már a cím rendesen „kirakja az irányjelzőt”: ez nem egy alternatív, underground lemez, hanem a szó kissé megfakult, de nagyon is pozitív értelmében Pop. A szövegvilág – bár magán viseli a már ismert „maszkurásság” minden jegyét – kiforrottabb, sokszor egészen szürreális (Gyöngy és Vér), máskor őszinte és egyszerű (Bolond Április), pofátlan és fülpirító (Tulipán), vagy akár nótás-népies (Pál Ilonka). A standard témák mellett, mint szerelem, alkoholmámor többször előkerül a magyarság gondolata (Sírva vigad a magyar), vagy éppen a cigányságé (Úgy nézek ki), méghozzá olyan szeretetteljes könnyedséggel, amilyennel ritkán találkozunk manapság.

Nem elhanyagolandó, hogy az egyedi szövegvilágot igen komoly zenei alap támogatja. A zenekar ismét temérdek stílust vonultat fel a kőkemény funk-tól az R&B-n keresztül a latinon és a lounge swing-en át egészen a csárdásig. Virtuóz hangszeres szólók, szikla-szilárd ritmusszekció és 100% élő zene az album első dalától az utolsóig.

A lemezt meghallgatva, mindenki döntse el, hogy létezik-e „szürreális nóta”, vagy a „posztmodern sanzon”, de annyi biztos, hogy a kalapos harmonikás és zenekara megpróbáltak valami nagyon eredetit elciripelni és vitathatatlan, hogy rendesen kitettek magukért…

Maszkura (szül. Bíró Szabolcs) szakmáját tekintve harmonikás és énekes, hivatása szerint előadó és dalszerző. Abból a ritka, naiv fajtából való, aki még ha akarná sem tudná sarokba tenni a hangszerét, és, aki nem azért van a színpadon, mert minden áron föl akart oda mászni, hanem azért, mert nem tud lejönni onnan. Oda lett kitalálva. Olyan, aki egy bőrönd ruhával és egy harmonikával elindul Marosvásárhelyről Budapestre, és amikor a békási aluljáróban nótázva keresi meg a kenyérre és borra valót, akkor is tudja, hogy miért jött, és egy pillanatra sem keseredik el.