Nyáron kerül a mozikba Steven Spielberg sci-fije, a komoly mozieseménynek ígérkező A leleplezés napja, amelyben a rendező ismét hitet tesz amellett, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, és a földönkívüliek látogatása bármikor bekövetkezhet. Sokan azt várják, hogy Spielberg új opusza az UFO-filmek következő korszakát hozza el, pedig az idegenek eddig is köztünk voltak, legalábbis a mozikban.
A Színházi Világnap alkalmából idén is rendkívül színes program várja az érdeklődőket az Új Színház. Március 27-én délelőtt 11 órától az immáron hagyományosan népszerű kulisszajáráson vehetnek részt a vendégek, Márta István igazgató vezetésével.
Ezt követően déltől bárki betekinthet Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékának nyílt próbájába – a színpadon olyan ismert és kedvelt művészekkel, mint Gáspár Sándor, Hirtling István, Száraz Dénes, Pokorny Lia, a friss Jászai-díjasunk, Pálfi Kata. Az előadást Rudolf Péter rendezi. Utána 13 órától indul a kulisszajárás második turnusa, majd este premierrel ünnepel a társulat: Dacia Maraini: A királynő teste című háromszereplős darabját mutatják be Bánsági Ildikóval, Varga Máriával és Földes Eszterrel. Az előadás rendezője Lévay Adina.
























