Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Skanzeni Húsvétban lesz hagyományos tojásdíszítés, ünnepi tésztasütés, családi tavaszi nagytakarító verseny, rendhagyó tárlatvezetés és birkaszépségverseny. Tánctanítás, népdaltanulás, János vitéz előadás a nagyszínpadon, az Egészség csűrben pedig szakemberek segítségével űzhetjük el a tavaszi fáradtságot.
A húsvéti programok alapját magától értetődő módon a néphagyományok éltetése adja, így a látogatók különböző technikákkal elkészített díszes tojásokban gyönyörködhetnek vagy maguk is aktívan részt vehetnek a tevékenységben, csakúgy mint a koszorú és kiszebábu készítésben, szagos víz kreálásában, de akár a népi időjóslásról is faggathatják meteorológusunkat. A hagyományos programelemek mellett idén több újdonság is várja a látogatókat. Egyrészt benevezhetnek a családi tavaszi nagytakarító versenybe, melybe 4-5 fős családok illetve baráti társaságok jelentkezését várják. A feladatok között szerepel például a kert rendbetétele - csutkát, szalmát és fahasábokat kell a helyükre tenni -, vízhordás a mosáshoz, mángorláshoz, majd természetesen tojáskereséssel és határkijelöléssel zárul egy-egy forduló.
A tavaszi lakásmegújításnak itt még nincs vége, ugyanis „Textilek, történetek és jó ötletek” címmel működik a textilműhely a Kisalföld tájegységben, ahol rádöbbenhetünk arra, hogy nem a megalkotás gyorsasága a fontos, hanem a figyelemmel és szeretettel teli munka. Felfedezhetjük a régi összeköttetéseket színek, formák, minták és textúrák között, valamint megtanulhatjuk tárgyaink értéket, ha megismerjük, hogyan készültek.
A Húsvétnak 2010-ben négy múzeumi tájegység ad otthont: a Felső-Tiszavidék, Bakony, Balaton-felvidék, Kisalföld és az Alföldi mezőváros. A tájegységek között a vendégek vasúton is közlekedhetnek. A múzeumot közvetlen buszjárat köti össze Budapest és Szentendre belvárosával.