Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

A Pinceszínházat az a megtiszteltetés érte, hogy február 18-án Trezor pódiumbeszélgetés sorozatunkban vendégül láthattuk Haumann Pétert.
„A legendás színművész ekkor állt utoljára színpadon, találkozott a közönséggel. Beszélgetőpartnere Szarka János rendező volt.
Végigvettünk mindent, a gyermekkortól, a kamaszéveken át a színházba való beleszeretésig.
Fantasztikus és inspiráló beszélgetés volt.
Akkor úgy váltunk el, hogy ezt még muszáj lesz folytanunk. Hogy másfél óra nem elég együtt. Hogy még annyi lezáratlan téma és ki nem mondott mondat áll előttünk. Egy emberként kérte a nézőtér, hogy ne hagyjuk itt abba.
Nagyon fájdalmas, hogy végleg vége szakadt a beszélgetésnek.
Haumann Péter, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja utolsó alkalommal a Pinceszínházban állt színpadra.
Emlékére és tiszteletére nyilvánossá tesszük a februári Trezor beszélgetésünk felvételét.” (Pinceszínház)
A Pinceszínház felvétele itt megtekinhető.




















