40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.
Új rendezvénysorozat indul FISE Estek címmel, melyen a kortárs iparművészet aktuális problémáiról beszélgetnek meghívott szakemberek, művészek és az érdeklődő közönség.
Az első előadás vendége Dr. Holló Szilvia Andrea, az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottságának titkára, a Kincses Belváros, helytörténeti egyesület képviseletében.
Téma a FISE szűkebb otthona, a Belváros építészeti és iparművészeti emlékei értékei.
A mai magyar design számára fontos elméleti, gyakorlati kérdéseket járják körül, a gyakorló művészek számára új szempontokat kínálnak ahhoz, hogy helyzetüket, lehetőségeiket pontosabban lássák, magukat el tudják helyezni a kultúra, az alkotóművészet és a gyakorlati munka világában.
Következő előadások:
- Zalavári József, Ferenczy-díjas tervezőművész (BME): Quo vadis (eco)design?
- Beke László, az MTA Művészettörténeti Intézet Igazgatója: Művészet-e a design?
- Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézet Igazgatója: Design és társadalom
További előadók lesznek:
Szentpéteri Márton, tanszékvezető (MOME), Réz András, esztéta, Lelkes Péter design-teoretikus (BME), Szentpéteri Tibor, NYME-AMI, Schrammel Imre Kossuth-díjas kerámikusművész, Csenkey Éva művészettörténész, Winkler Barnabás építész, gyűjtő, Pohárnok Mihály ny. egyetemi tanár, a Design Center vezetője






















