2022. szeptember 30. – 2023. február 5. – Műcsarnok.

A Műcsarnok kiállítása Molnár Sándor olajfestményeinek varázsát, auráját tárja a néző elé, az eddigi legteljesebb formában. A művek sorozata a „Festőjóga”, Molnár sajátos művészi és életprogramja szerint tagolódik öt egységre, amely keletkezésük időrendjét is jelenti. Ezek a Föld, a Víz, a Tűz, a Kristály és a Levegő elemek. A festmények lenyűgöző sorát Molnár plasztikái és anyagtanulmányai egészítik ki. Molnár Sándor eredeti, áradóan gazdag és pontosan felépített, a mindennapokra ügyet sem vető, mégis az emberi lét teljességét megragadó festészete kényelmetlen helyzetbe hozhatja a szemlélőt. Hol vannak itt az ismert aktuális témák, a társadalmi problémák, hol a médiatudatosság, hol az aktuális világtendenciák hatása?

Festészete mintha kívül állna az időn: nem érintik meg a hétköznapok, mivel nem az egyéni és kollektív tudat felszínén zajló eseményeket kutatja, hanem a kollektív tudatalatti világát. A célja kezdettől fogva tisztán szellemi jellegű festészet létrehozása volt – választott mestere, Hamvas Béla tanítása nyomán –, amely az ábrázoló, társadalmilag reprezentáló vagy absztrakt festészeti felfogásokon túlemelkedve képes megteremteni a műben a világ egységét.

Ha legközelebbi szellemi-művészi rokonát keressük a modern magyar képzőművészetben, talán Csontváry Kosztka Tivadarban találhatjuk meg. Molnár így fogalmazta meg viszonyát Csontváryhoz: „A korszerűséget akartam megragadni, de csak a számomra érvényes módon. Úgy, ahogy Magyarországon egyedül Csontvárynak sikerült. Ő valódi közép-európai alkotó, korszerű, személyes jellegű, önálló művészetet teremtett, és minőségben is felveszi a versenyt bármelyik nyugat-európai vagy amerikai művésszel.”

Kurátor: Sulyok Miklós művészettörténész

További információ itt.

„Molnár Sándor festőművész (1936–2022) a magyar neoavantgárd absztrakt festészet egyik legnagyobb alakja. Szellemi mestere Hamvas Béla, akinek személyes tanítványa volt. Életművét páratlan módon kitartóan és következetesen mindvégig harmincöt éves korában kialakított művészeti programja, a Hamvas Béla által festőjógának nevezett rendszer alapján hozta létre. Öt szakaszra osztotta pályáját: a Föld elem, a Víz elem, a Tűz elem, a Kristály elem és a Levegő elem egységeire. 1958-ban a Zuglói Kör alapítója, 1986-ban vendégtanár a nîmes-i Képzőművészeti Főiskolán, 1990–2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. 1992-ben Munkácsy-díjat, 2005-ben Kossuth-díjat kapott. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

A kiállított olajfestményeket a 2022. június 18-án elhunyt mester közreműködésével válogattuk. Az összeállítás célja a legreprezentatívabb művek bemutatása volt, mintegy a pályájára visszatekintő és azt lezáró mester búcsúkiállításaként. A tárlat Molnár említett festői és életprogramja, a festőjóga szakaszai szerint tagolódik, amely egyúttal a művek keletkezési sorrendjét is jelenti, az egyes művek azonban a csoportosítástól függetlenül is érthetők és élvezhetők. A művészi élményt a lírai absztrakció és az absztrakt szürrealizmus határterületén mozgó festmények Csontváryhoz mérhető színfantáziája és színereje, a monumentális méretek, a különleges kidolgozottság garantálják. Az olajképeket Molnár plasztikai és anyagkísérletei egészítik ki.

A kiállítást katalógus kíséri, amelyben Szegő Györgynek, a Műcsarnok művészeti vezetőjének bevezetőjét négy írás követi. Buji Ferenc filozófus a Hamvas-tanítvány Molnár Sándort idézi fel, Kelényi Béla tibetológus a Hamvas-portré buddhista összefüggéseit elemzi, Lajta Gábor festőművész a tanítvány szemszögéből méltatja mestere művészetét és életpéldáját, Sulyok Miklós, a kiállítás kurátora pedig Molnárnak a magyar festészet történetében elfoglalt helyét vázolja fel! (Sulyok Miklós)