Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Augusztus 18. és 20. között idén 37. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét.
A Budai Vár polgárvárosi részén közel ezer hazai és külföldi kézműves portékáit csodálhatják meg az érdeklődők és a közel száz látványműhelyben ki is próbálhatják a mesterségeket. A rendezvény idei díszvendége Csehország, kiemelt témája a népi parasztkonyha kellékei lesznek. Az ország legnagyobb családi fesztiválján fellép többek közözött a Romengo, Szalonna és Bandája valamint a Fitos Dezső Társulat, a legkisebbek a Hagyományok Háza Fabatka Portáján találnak kedvükre valót.
A Budai Vár polgárvárosi részének terein és hangulatos utcáiban augusztus 18. és 20. között tartják az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben ismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába. Az ország legnagyobb családi fesztiválján a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal várják a Budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
Idei díszvendégünk Csehország lesz, a strážnicei székhelyű Nemzeti Népművészeti Intézettel (Národní ústav lidové kultury) együttműködésben csehországi kézműveseket fogadunk. A kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: többek között szövéssel, kékfestéssel, ütőfakészítéssel, hímzéssel és gyapjúfeldolgozással ismerkedhetnek meg a látogatók.
A rendezvény idei kiemelt témája a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, "Befordultam a konyhára…" címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek a fókuszba. Olyan konyhai eszközöket mutatnak be a mesterek, amik a mai modern konyhának is hasznos tartozékai lehetnek, mint például fazekas termékek, sütő- és főzőedények, lakás és konyha textilek, tárolóedények, valamint vesszőből, csuhéból, gyékényből készült használati tárgyak.
Idén 20 éve csatlakozott Magyarország az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Egyezményhez. A Mesterségek Ünnepén kiemelt megjelenést kapnak azok a közösségek, akik olyan mesterségeket képviselnek, amelyek felkerültek az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti és reprezentatív listájára. Itt mutatkoznak be többek között a kalocsai, matyó és sárközi kézműveshagyományok, a mohácsi busók, a kékfestés és a tojásírás élő hagyománya, a höveji csipke, a szegedi papucs és az úri hímzés.
Idén is a Mesterségek Ünnepén kerül bemutatásra a „folkTREND!” divatbemutató. A program évente kiírt pályázatok útján teremti meg a lehetőséget a bemutatkozásra azon tervezők számára, akik hagyományos viseleti kultúránkhoz visszanyúlva a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, illetve öltözék kiegészítő kollekciókat hoznak létre. Idén ötödik alkalommal lehet majd látni a kiírt pályázat nyertes alkotásait. A program küldetése összecseng a Mesterségek Ünnepe létrehozóinak eszméivel: a népi hagyományokat a mai modern ember számára is értelmezhetővé és használhatóvá tenni az élet különböző területein: a tárgyi kultúra, a zene, a gasztronómia és persze az öltözködés világában is.
A fesztiválon hazánk legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei lépnek fel. A Szentháromság téri nagyszínpadon többek között a Tatros Együttes, Tímár Sára és zenekara, Lakatos Mónika és a Romengo, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület táncegyüttesei, a Fitos Dezső Társulat, valamint Szalonna és Bandája várja a közönséget. A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással és kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. Egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek utánozhatatlan vásári hangulatot a Budai Várban a népi mesterségek Kárpát-medencei seregszemléjén. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét. (fotó Papp Kornél)





















