A legismertebb festett őskőkori barlang, a spanyolországi Altamira-falfestményeinek fényképei eredeti méretben tárulnak a látogatók szeme elé.

A Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetében található magyar anyagnak hála, a közönség bepillantást nyerhet a mai Magyarország területének felső-paleolitikumába is. A kiállításban bemutatják a barlang megtalálásának körülményeit és magát a felfedezőt. A látogatók megtekinthetik a híres bölényeket, de a barlangi művészek kéznyomait is.

Az őstörténet kutatásának egyik emblematikus dátuma 1879 volt, amikor Marcelino Sanz de Sautuola üzletember és földbirtokos, amatőr kutató a kislányával, Mariával felfedezte az Altamira-barlang falképeit. A felfedezést egy évvel később publikálta, azonban két évtizednek kellett eltelnie, mire a kritikus őstörténészek többsége elismerte, hogy nem hamisítványokkal van dolguk (ehhez az is kellett, hogy Franciaországban is találjanak barlangfestményeket, így könnyebben fogadták el a francia tudósok a spanyolországi felfedezést). Azóta már több mint ötszáz őskőkori barlangi, vagy szabad ég alatti lelőhelyről ismerünk festményeket, sziklarajzokat és karcolatokat Európában. 1985-től az őskőkor művészete, így az Altamira-barlang is a világörökség részévé vált.

     „Marcelino Sanz de Sautuola (1831-1888) amennyire híres, annyira ismeretlen is. Jogász végzettségű jómódú üzletember és földbirtokos volt, aki aktívan részt vett a közéletben. Fiatalkora óta élénken érdeklődött a természettudományok iránt. A természet iránti kíváncsisága vezette az őstörténet felé, amely akkoriban feltörekvő tudományterület volt. 1879-ben az Altamira-barlang művészetének felfedezése - pontosabban kislánya, María látta meg a festményeket először a barlang mennyezetén -, majd az erről szóló írása, amelyben váltig állítja a festmények paleolitikus eredetét, örökre megváltoztatta az őskőkori emberről alkotott képünket.” (részlet a kiállításról)

Bár az Altamira-barlang falképei megismerhetőek a helyszínen – ha nem is a barlangban, hiszen az érzékenysége miatt korlátozva látogatható –, valamint az Altamira Nemzeti Múzeum és Kutatóközpontban. Ez az intézmény állított össze egy rangos fotó- és szöveganyagot, amely a készülő kiállítás alapanyagát is biztosítja.

     „Veszélyeztetett örökségvédelmi helyszínek esetében az elmúlt években elfogadottá vált a pontos másolatok (reprodukció) készítése. A reprodukciók lehetővé teszik, hogy a nagyközönség megismerhesse a fennmaradás érdekében nem látogatható barlangokat. Például a franciaországi Lascaux- és Chauvet-barlangnak is van egy-egy másolata. Ma az adatrögzítési technikáknak és a művészi reprodukciós eljárásoknak köszönhetően nehéz megkülönböztetni az igazit a kópiától. Minden milliméteres pontossággal készül. Persze azzal a tudattal szemlélni egy festett barlangfalat, hogy csak másolat, kicsit csökkenti az élmény varázsát. De a barlangok hangulatának, fényviszonyainak és hőmérsékletének rekonstrukciója a kiállítótérben magával ragadó élmény a látogatók számára. Az Altamira-barlang másolata a „Neocueva" (Új barlang) nevet viseli. Elkészítésében először egy nagy felbontású felülettérképezést végeztek. Ebből egy digitális modell készült, amelyről minden domborulat, repedés és a rájuk festett alakok méretarányosan reprodukálhatók.” (részlet a kiállításról)

     „Matilde Múzquiz és Pedro Saura művészek a reprodukció készítésekor csak azokat a technikákat alkalmazták, amelyek az ősember számára is adottak voltak. Használtak faszenet a rajzoláshoz, a vörös festéket pedig a kezükkel vitték fel a barlangfal másolatára.”

„Az Altamira-barlang első falképei 35 ezer, míg az utolsók 13 ezer évvel ezelőtt születtek. Vagyis a felső-paleolitikum időszakába tartoznak, amely a 45-12 ezer évvel ezelőtti időszak. Magyarország területéről ugyan nem ismerünk barlangrajzot, ám vannak egyéb leleteink, amelyek az akkor élt emberek puszta önfenntartáson kívüli tevékenységéről tanúskodnak” – mondta el dr. Lengyel György, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének régésze, a kiállítás kurátora. „Részben karcokkal díszített tárgyakat mutatnak be, amelyek közül az egyik legismertebb például a Jankovich-barlangban talált úgynevezett létrás amulett. Az ábrának a jelentése rejtély számunkra, de valamiféle művészi, elvont gondolkodásról tanúskodik. Emellett az őskőkori vadászok fegyvereit és ősállati maradványokat láthatnak majd a látogatók, hogy megismerjék a Kárpát-medence őskőkori környezetét.”

Altamira barlangrajzai - A művészet kezdetei című kiállítást dr. Hammerstein Judit mb. főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum és Pilar Fatás Monforte igazgató, Altamira Nemzeti Múzeum és Kutatóközpont köszöntője után Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium nyitotta meg. Utána dr. Lengyel György kurátor tartott bemutató tárlatvezetést.

     „Az UNESCO 1972-ben hozta létre azt a világörökségi listát, amelyen eredeti, egyedi és pótolhatatlan, ezáltal különleges védelmet igénylő, egyetemes természeti és kulturális értékkel bíró helyszínek szerepelnek. Ebből mintegy ötvennek a fő vonzereje a barlangi és szabad ég alatti, kivételes természeti és/vagy kulturális környezetben található sziklafalművészet. Jelenleg Spanyolországban található a legtöbb világörökséggé nyilvánított ilyen hely. Az Altamira-barlang 1985-ben került fel a világörökségi listára. 2008-ban ezt a listát tizenhét másik észak-spanyolországi barlanggal bővítették ki. Ez jól mutatja, hogy az Altamira nem egyszeri, elszigetelt művészi megnyilvánulása volt az őskőkor emberének, hanem a jégkori vadászok nagy területet átfogó szimbolikus viselkedésének része.” (részlet a kiállításról)

A tárlat 2024. június 2-ig lesz megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében. A kiállításhoz szakmai vezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások is társulnak, valamint a Múzeum Ajándékboltjának kínálata is készül a tárlathoz illeszkedő kollekcióval. Jegyek válthatók online, a oldalon.

Fotók itt megtekinthetők.