„Köszönök mindent, a rengeteg születésnapi köszöntőt és továbbra is igyekszem rászolgálni végtelen türelmükre.”

A 79. születésnapját éppen ma, azaz február 13-án ünneplő Földes László Hobo a saját oldalán osztotta meg, miként élte meg az elmúlt pár nap számára oly fontos eseményeit - előbb átvehette a Petőfi Zenei Díj Életműdíját (a Duna TV február 3-i adását ötszázezren követték élőben!), valamint hogy február 10-én 14 és fél ezer néző előtt lépett fel a Papp László Budapest Sportarénában a Vadászat 40 koncerten. Bejegyzésében köszönetet mond mindenkinek, akik hozzájárultak ezekhez a csodás sikerekhez. Mint ahogy az Arénában a legendás album dalait bemutató blokk végén az egykori zenész- és alkotótársak - Deák Bill Gyula, Döme Dezső, Póka Egon és Tátrai Tibor - kivetített fényképe előtt meghajolva mondott köszönetet a közös munkáért! Lásd az utóbbi jelenetről készült fotót - fotó: Földes Borbála -, valamint Hobo bejegyzését.

„Tisztelt Olvasók!

A Petőfi Életmű díjhoz

Ebben a hónapban két megdöbbentő meglepetés ért. Először a Duna Televízió Petőfi Zenei Életmű díját kaptam meg olyan nevek után, mint Bereményi Géza, Szakcsi Lakatos Béla, Tátrai Tibor, vagy Horváth Charlie.

Majd tévé gálaműsor készült a tiszteletemre. Ezt Szeleczky Ádám producer vezette le, aki a magyar médiában szokatlan módon megjelent a Nemzeti Színházban, az „Utcazenész” monodrámám előadásán és a „Térdig a szarban, fülig a szeretetben” könyvemet is megvette, sőt elolvasta. (752 oldal.)

Németh Lojzi adta át a Petőfi szobrot, majd többek között Horváth Charlie, Vidnyánszky Attila, a tankcsapdás Lukács Laci, költő barátom Turczi Pista, Bodrogi Gyula, Szűcs Nelli, Gáspár Sanyi, a Csík zenekar  köszöntött. Ez az akció a személyi kultusz minden kritériumát teljesítette.

Szeleczky Ádám szerint az díjátadást élőben több, mint ötszázezren nézték, ami hihetetlennek tűnik számomra. Hiszen amit csináltam, vagy csinálok, legyen az zene, színház, előadóest vagy írásmű, soha nem volt beilleszthető a hivatalos kultúrába. Gondolom, ezután sem lesz és nem is hiányzik.

Azt meg végképp nem értem, hogyan kaphattam meg ezt a díjat, hiszen – minden gyűlölködő legnagyobb bánatára – egyik brancsba sem tartozom. „Az ám, hazám.”

A fellépők között voltak kortársaim, voltak, akik a fiaim lehetnének és voltak, akik az unokáim. (Puff.) Nem sorolok fel mindenkit, de azt sosem gondoltam, hogy egy nő el tudja énekelni akármelyik dalomat. (A dallam nem, de a legtöbb szöveg súlyos. Ketten is megtették, nagyszerűen.)

Annyit azonban kiemelnék, olyan profi volt az egész stáb, hogy még a takarítónőnek sem kellett szólni, hogy tegye a dolgát, mikor az egyik művész belevágott egy tortát a kamerát védő üveglapba.

A kísérőzenekar dögös volt és mielőtt magamhoz tértem volna az ünneplésből, egy furcsa, mackóruhás férfi a szó szoros értelmében a feje tetején táncolt, majd minden feltűnést kerülendő, három folyamatos hátraszaltóval vonult le a színről.

Az öltözőmben két rúd valóban száraz kolbász várt rám, majd a felvételek végén benyeltem egy teljes doboz Carte D’Or diófagylaltot. Mindkettőt a stábtól kaptam. (Ez itt a reklám helye.)

Ősi magyar szokás, hogy vannak, akik nem tudják elviselni mások sikerét, a közönség örömét és számon kérnek mindent, amihez semmi közük és nem tartozik ide. Ezért most szó szerint közlöm, a szöveget, amivel megköszöntem a díjat.

„…Mindig úgy éreztem, és volt is rá okom, hogy egyedül vagyok. Igazi társaim nincsenek, csak útitársaim. És nagyon sok mindenkit elveszítettem, egyrészt azért, mert elmentek, másrészt azért, mert nem tudtunk egymással kijönni. És nagyon nagy áldozatokat hoztunk együtt azokért a dologkért, amelyek megszülettek. És bármi is történt, hogy távol vagyunk egymástól, mindenkinek köze van ahhoz, amit én ma itt megkaptam, akikkel együtt játszottam és akik elviseltek. És főleg a közönségnek, akik megtartottak és eltartottak a szó szoros értelmében, hogy nem kellett beállnom sehová. Isten megáldjon mindenkit. Köszönöm.”

Vadászat 40

Egy hétre rá még egy csodálatos dolog ért utol. A Papp László Arénában 14 416 néző várt ránk. Egyetlen jegy sem maradt, így hiába könyörögtem, hogy a vécésnéninek rakjanak félre kettőt, visszautasítottak. 

Az előadást 15 alkalommal játszottuk 2023-ban, így a 40 éves távolság ellenére zeneileg eléggé a kezünkben volt minden.

A műsort kiegészítettük két, annak idején betiltott dallal, a Kex„Zöld sárga, zöld sárgájával” és behoztuk Faludy György „Ballada a senki fiáról” feldolgozásunkat, valamint a szintén kirakott két Petőfi verset, az „A kutyák dalát” és a „Farkasok dalát” is. Sőt, a számomra idetartozó „Farkashajszát” Viszockijtól, valamint a Rolling Stones örökzöldjét, a „Szimpátia az ördöggel-t” is játszottuk.

Persze, ezeken túl az eltelt négy évtized alatt jópár szöveget megváltoztattam, például bekerült a szintén kitiltott „Elaludt Gulliver…” kezdetű versszak  a „Mesél az erdőbe.”

Mivel sajnos a „Vadászat” mindmáig aktuális téma, így  semmilyen nosztalgia érzésem nem volt, nem beszélve az óriási érdeklődésről, amihez nagyban hozzá járult a mai világunkban mindenfelé folyó vérengzés.

Eszünkbe sem jutott, hogy a múltat másoljuk, minden zenész hozzátehette, amit érzett. A 84-es felvételek idején nem volt lehetőségünk más hangszereket használni, minden szólamot Tátrai játszott gitáron. Most, a koncerten volt szájharmonika, zongora, Hammond orgona, többféle ütőhangszer. (Banyaálarc és seprű).

Deák Bill Gyula szólamait Bűdi Szilárd énekelte. Nagy ünneplésben volt része, amit igazán megérdemelt.

Aki a negyven évvel előtti változatot akarta hallani, lehetetlent akart. Az akkori bandából sajnos ketten már nem élnek.

Az emberek a 2024-es „Vadászatot” akarták hallani és úgy tűnik, nem voltak elégedetlenek.

A Broadway káprázatos reklámja úgy sikerült, hogy előzetesen egyetlen interjút sem kellett adnom, így is tele lett a sportcsarnok.

Művészileg bajban voltam Shakespeare „Vészbanyák-jával”, ám drága feleségem két nappal korábban valahonnan kerített egy banyaálarcot, majd pár órával kezdés előtt meglepett egy igazi, nullkilométeres seprűvel, amire tűzvédelmi okokból nem szerelhettünk fel csillagszórókat, de ő a padlásról lehozott karácsonyi égőcskékkel erősítette meg a seprű hitelességét. Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy életemben először egyszerre három Shakespeare alakot személyesítettem meg.

Jópár  összekötő szöveget is mondtam Petőfitől, József Attilától, Pilinszkytől és Shakespeare két bolondját is megidéztem.

A vizuális megvalósítás – Kiss Jenő és bandája - a nézők szerint káprazatosan kiegészítette az előadást, amiből semmit  sem láttam, mivel a színpad legelején előnyös testtartásban teljesítettem ki művészetemet, amim nekem van.

10 dalból állt a ráadás blokk, ami életem csúcspontjával a „Csipicsirip-pel” kezdődött. (Megjegyzem, a közönség jobban csiripelt, mint a zenekar, vagy én.) Aztán  elhangzottak számomra nagyon fontos új dalok is, mint „ Az új Magyarország”, a „Hashajtó sajtó”, a „Pécsi lány” és a csak akusztikus gitárral kisért szám is, amivel most el is búcsúzom:

„Amíg élek, játszom,,

Amíg játszom, élek”

Köszönök mindent, a rengeteg születésnapi köszöntőt és továbbra is igyekszem rászolgálni végtelen türelmükre.

Tisztelettel Hobo

Piliscsaba, 2024.02.13.”