Őszi NT kép

Őszi NT Live közvetítések az Urániában

Október 12- december 9. között láthatjuk az Uránia Nemzeti Filmszínházban az NT Live színházi közvetítéssorozat őszi programját.  A darabok egy részénél lesz csak magyar feliratozás, a vetítések többségén csak angol nyelvű felirat segíti az eredeti színpadi szöveg megértését.

Október 12-én Simon Stephens Ványa című darabjával kezdődik, melynek minden szerepét Andrew Scott alakítja. A darab Csehov művén alapul és az érzelmek bonyolultságát tárja fel. Az előadás magyar felirattal látható.

Október 21-én visszatér a mozivászonra a Young Vic színház történetének egyik legsikeresebb produkciója, Tennessee Williams  A Streetcar Named Desire című darabja, azaz A vágy villamosa. Az előadást 2015-ben mutatták be és rögzítették a mozik számára Gillian Anderson, Ben Foster és Vanessa Kirby főszereplésével. A vetítés alatt angol feliratozás fut majd. 

Október 25-én egy másik örökzöld, a Barbicanban 2016-ban bemutatott Benedict Cumberbatch-féle Hamlet előadás következik, amely közel egy évtizede kihagyhatatlan darabja a közvetítéseknek. Ennél a darabnál magyar felirat is segíti majd a megértést. 

November 4-én látható majd mozivásznon az Urániában, csak angol felirattal. Noël Coward önéletrajzi elemeket bőven tartalmazó komédiája, a Present Laughter a londoni Old Vic-ben 2019-ben került színpadra Andrew Scottal a főszerepben. A darab egy sztárszínész néhány sűrű napját bemutatva mesél a hírnévről, a vágyról és a magányról.

November 11-én tér vissza mozivászonra, szintén csak angol felirattal Phoebe Waller-Bridge nagysikerű „one woman show”-ja, a Fleabag. Harsány monológ egy fiatal nőtől, aki a maga szexuálisan túlfűtött, érzelmileg szűretlen és megszállott világában megpróbál megbirkózni a londoni élettel.

November 27-én látható  sorozat egyik premierje George Bernard Shaw Mrs. Warren’s Preofession című darabja, azaz a Warrenné mestersége, a londoni Garrick Theatre-ből.  A címszerepben az ötszörös Olivier-díjas Imelda Staunton játékát élvezhetjük, aki először állt színpadra lányával Bessie Carterrel, hogy eljátsszák a darab két főszerepét.

December 6-án Stanley Kubrick 1964-es filmklasszikusa, a Dr. Strangelove színpadi adaptációja következik Steve Coogan főszereplésével. Az Olivier-díjas Sean Foley rendezésében egy mesterien kivitelezett, kacagtató szatírát láthatunk a hidegháború egy (szerencsére csak kitalált) őrült pillanatáról, amikor egy szélhámos amerikai tábornok nukleáris támadást indít Oroszország ellen, és szürreális küzdelem kezdődik: a kormány és egy különc tudós egymással versengve próbálják megakadályozni a globális pusztulást. A vetítés magyar felirattal fut. 

December 9-én egy nyári színházi premier kerül mozivászonra Lyttelton Theatre-ből, Suzie Miller Inter Alia című darabja az Oscar-díjra jelölt Rosamund Pike főszereplésével.  Ahogy Suzie Miller előző darabjában, a Prima Facie-ban, úgy ebben is egy sikeres jogásznő a főszereplő. Nevezetesen egy karrierje csúcsán álló bírónő, aki a talár mögött szerető feleség és egy tizennyolc éves fiú féltve óvó édesanyja, mellesleg nagy karaoke rajongó. Egy váratlan esemény azzal fenyegeti, hogy teljesen kibillenti egyensúlyából az életét. A darab angol felirattal látható.

További információk