Őszi szünetelő a Janus Pannonius múzeumban

Alig kezdődött el az iskola, máris itt az őszi szünet. Rögtön az első napján, szombaton a családdal, barátokkal belekóstolhatunk a hangok, ízek, színek kavalkádjába. Hétfőn és kedden pedig az általános iskolásokat nyugodtan a múzeumra bízhatják, hogy a nap végén régészeti és zenei élményekkel térjenek haza.

Szombat délután a JPM Csontváry Múzeumban a Hangok, ízek, színek * Bélaműhely * Csontváry asztala programon a résztvevők megkóstolhatják milyen ízekkel találkozhatott nagy festőnk a közel-keleti utazásai során. De maguk is készíthetnek a művei által inspirált szendvicseket, hűtőmágneseket. 

Utána pedig a Bélaműhely Sound Art csapatával jön a hangszercsépelő és karmester játék, közös zenélés. Aki volt már Bélaműhely programon, tudja, hogy akár egy egész napot is ellenne a határtalan kreativitással megalkotott és megszólaltatott hangszerek – pl. biciklidob, gettómarimbula, dzsimiti, hangburger, slagszaxofon – között, ez egy külön kis világ, ami azonnal beszippant. 

A program minden korosztály számára nyitott, és természetesen Csontváry Kosztka Tivadar ikonikus festményei megtekintésére is lehetőség van.

De két nap az általános iskolásokat nyugodtan a Janus Pannonius Múzeumra is bízhatják.  Hétfőn két kiállításban játékos leletkészítés és LaMu a program. Utóbbi során a tárlat képeiből zene, a zenéből pedig újra képek születnek. Kedden pedig a Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpontban minden lesz, ami régészet: ősállatcsontok és régészeti tárgyak kézbevétele, társasjátékozás ókori társasjátékokkal, de az őszi szünetelők még a föld alá is lemennek! A hétfői és keddi napra rövid regisztráció is szükséges.

A pécsi rendezvényekről további információ a Janus Pannonius Múzeum honlapján (jpm.hu) olvasható.