Május 31-én este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Fesztivál záróeseményét. 96 alkotás volt versenyben és 21 kategóriában osztottak ki díjakat. A fesztivál nagydíját Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje kapta. A legjobb egész estés európai film díját az Oscar-jelölt Claude Barras Vademberek című munkájának ítélték, míg a Nina és a sündisznó titka különdjíban részesült.

A tizedik születésnapját ünneplő, képzőművészetet, irodalmat és színházat ötvöző Textúra elnevezésű produkció 2025-ben ismét beköltözik a Szépművészeti Múzeum falai közé. A múzeum a korábbi évadok szövegeiből választott ki tízet, melyeket a színészek szokás szerint az ihlető műalkotások társaságában adnak elő.
A Textúrát idén Valló Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész viszi színre, aki már negyedik alkalommal vesz részt a projektben. Rendezése nemcsak a szövegek előadására, hanem a zene, a tánc, a mozgás összhangjára is kiemelt figyelmet fordít.
Az előadásban szereplő képzőművészeti alkotások – a Magyar Nemzeti Galériából erre az alkalomra áthozott műtárgyakkal együtt – közel 4000 évet ölelnek fel: a látogatók az útjuk során a múzeum szinte minden gyűjteményi egységét bejárják. A felkért írók köre és az általuk alkotott szövegek világa éppolyan sokszínű és izgalmas, mint a kiválasztott műalkotások sora: tragédia, humor, melankólia, szakralitás és hétköznapiság váltja egymást a jelenetekben.
A bemutató időpontja: február 11. kedd, 19.00
Részletes program: https://www.szepmuveszeti.hu/jubileumi-textura-2025/