A nyári szusszanás után visszatérnek a dolgos hétköznapok, ehhez pedig ezúttal is jó pár izgalmas premierrel szolgálunk. A hónap kiemelt sorozatai között szerepel a valós események alapján készült Amerikai túsz és az Outlander: vér a véremből második évada, de számos eredeti európai gyártás is érkezik a platformra.
1912-ben az Erzsébet körút és Dob utca sarkán egy divatkereskedés helyén megnyitotta kapuit a Royal Nagymozgó. Azóta, azaz több mint száz éve a helyiség folyamatosan filmszínházként működik. A mozit 1925-ben átkeresztelték Vesta névre. 1942-ben új nevet vett fel a filmszínház, és Erzsébet mozi néven működött tovább, majd 1945-től ismét Vesta néven üzemelt. Az államosítást követően 1951-től Pentele néven folytatta működését a mozi. 1954-től ismét új nevet kapott, ezúttal Mátra mozinak nevezték át. Előbb 1958-ban újították fel, majd 1983-ban végeztek rajta nagyobb átalakításokat. 1984-től Mátra Mese- és Ifjúsági Moziként nyitotta meg kapuit. 1991. október 3-tól Örökmozgó név alatt működött tovább. 2015. október 1-jétől Art+ Cinema néven folytatja tovább működését az Erzsébet körút 39. száma alatt, továbbra is artmoziként, két teremmel.




















