Macskaláp kép

Macskalápon

Felkavaró, erős érzelmekkel teli történetet állított színpadra a Centrál Színház.

A macskák általánosan a kelta és konkrétabban ezen belül az ír mitológiában is titokzatos és mágikus lények. Kapcsolatban vannak a másvilággal, a halállal miközben az emberi jelen-valóságban élnek. Azon a mezsgyén mozognak, amelyek elválasztják, avagy összekapcsolják – nézőpont kérdése – a misztikumot a való világgal.  Így tehát a láp - a Macskaláp - már nevében is jelzi, hogy több mint láp, ez egy titokzatos hely. A láp fő lakója, a Macskanő pedig vaksága ellenére mindent lát, sokat tud, kapcsolatban áll a szellemvilággal.   A láp melletti meg nem nevezett falu lakói még tiszteletben tartják – tán félelemből, a misztikumhoz való kapcsolata miatt – de már vegyes ez a respektus: például, ha nem is a szemébe mondják, de a háta mögött már szóvá teszik büdösségét, és ami még ennél is lényegesebb, a segítségét sem veszik már igénybe a falusiak.

Az előadás cselekménye: mi volt, mikor volt és hogy volt, avagy hogyan lehetett - igen lassan bontakozik ki. Mint egy széttört üvegpohár darabjait próbáljuk összerakni a történetet – s mire kezd minden a helyére kerülni, akkor végleg rádöbbenünk, hogy az üvegpohár menthetetlenül összetört.

A színdarab folytonosan visszatérő, emlegetett alakja Josie Swane, a Macskalápon élő gyönyörű cigány nő, aki hangjával mindenkit elbűvölt, de származása miatt nem fogadta be a falu, avagy az azt szimbolizáló társadalom.  Vagy életmódja, viselkedése miatt?  Hiszen ivott, férfiakkal alkalmi kapcsolatokat létesített, egyetlen gyerekét nem látta el rendesen, és végül a 7 éves kislányát egyedül hagyta egy ócska lakókocsiban a Macskalápon. Szóval inkább az utóbbi miatt maradt a társadalom peremén? De, aki ír, férfi, nagygazda és hasonló életet él – Red Cassidy-ra célzok – annak miért nézi el hasonló viselkedését a társadalom? Nem beszélve arról, hogy Josie és Red kapcsolatából születendő gyerek, vagy gyermekek sorsát is a „társadalmi elit” ítélete határozza meg, kívülállók lesznek.

Hester anyja kitaszított volt, Hester az anyja miatt maga is kitaszított lesz. Volt-e igazi lehetősége a kitörésre? Gyerekként valószínűleg megtűrték, fiatal nőként a szerelem egyoldalú lehetett. A legmeghatározóbb az, hogy soha nem tudott megszabadulni az anyja árnyékától. Anyja múltja kitette a peremre, de ami ennél sokkal több terhet jelentett, hogy nem tudta feldolgozni a magárahagyottságát. Ő saját maga nem volt erre képes, és hogy senki nem segített neki? – erre még később visszatérek.

Hester amennyire nem tudja elfogadni, hogy az anyja otthagyta, annyira nem tudja elfogadni volt szerelmének eltávolodását.  40 éves, alkoholista múlttal, semmi egzisztenciával nem rendelkező egyedülálló anya – akinek nincs senkije - s aki egyetlen 9 évig tartó társas kapcsolatát akarja megmenten. Ha már nem is szereti a férfi, de Hester úgy gondolja, a közös bűn – bár, hogy mennyiben volt közös, kétségeket vet fel – szóval a közös bűn szerinte olyan kapocs, ami össze kell, hogy tartsa őket. Carthage, a volt szerelme azonban már nem akar mást, csak megszakítani ezt a kapcsolatot és újat kezdeni. Hogy Carthage belefáradt a kapcsolatba, kiégett, elmúlt a szerelem, kegyetlen, avagy csak gyenge figura, aki szeretne jobban élni, megfelelni a társadalmi elvárásoknak? Mindenki megítélheti. Az azonban végtelen szomorú, hogy a két fél soha nem közelíti meg a problémájukat úgy, hogy van egy közös „tényező”, a közös gyerek, a 7 éves Josie. 

Nem hasonló Hester és Hester lányának sorsa? Hester anyja dönt, Hester apja dönt – Hestert magára hagyják. A kis Josie esetében is mindkét fél dönt – kulturáltabb, hogy a gyereket egyik se akarja magára hagyni - de egyeztetés a gyerek érdekében itt sincs.

Visszatérve, hogy volt-e, lehetett volna-e segítsége Hesternek? Igen, volt: a Macskanő és Monica, akik ebben a helyzetben is többször felajánlják házukat, segítségüket. Hester nem fogadja el egyiket sem.  A Macskanővel a valóság és misztikum mezsgyéjére jutna, Monicával a realitásokkal teli világba. A bajbajutottak esetében nem ritka, hogy nem azt nézik, hogy van-e kivezető út, hanem csak azt hajlandók elfogadni, amit ők tartanak kivezető útnak.  Hogy Hesterben volt-e olyan szándék, hogy a realitásokban találni megoldást, nem tudni – de ami biztos, hogy amit látunk, amikor látjuk, akkor már túl van egy ponton, ahonnan nem tud visszatérni. Összeomlott.

A dráma nyers, trágár nyelvezete Hester oldaláról azt jelzi, hogy minden gátlás felszabadult benne, mindent kimond a maga durva, de környezetében nem szokatlan stílusban. Lányával való beszélgetések során ritkán, de felvillan kedves, szórakoztató, színes stílusa.

A dráma nyers, trágár nyelvezete a többi szereplő részéről pedig a rögvalóság.

Josie Swane sorsát tovább hagyományozta a lányára, Hester Swane-re.  Swane angolul kiejtve „swan”, azaz hattyú. Talán Hester úgy érzi, úgy dönt, hogy az anyja és az ő  kivetett sorsa ne folytatódjon tovább. Nem akarja, hogy lánya, a 7 éves Josie Swane a kelta mitológia vad és tiszta hattyújaként a túlvilág és az élők világa között leledzen, nem akarja, hogy amint a vadmadaraknak, neki se legyen igazi, egyetlen otthona.

Hester anyjára azt mondják a színdarabban, olyan volt, mint a vadhattyú. Hester pedig úgy hal meg, mint egy hattyú, s akkor, amikor anyja megjövendölte: a fekete hattyún halálakor. Utolsó hattyúdala a ragaszkodás/hűség, avagy megszállottság éneke.

A díszlet, a világítás a darab hangulatát igen jól tükrözi. A kosztümök a karakterek értelmezéséhez sok támpontot adnak.  A színészek játéka magával ragadó – a szünet nélküli előadás nagyon megterhelő lehet, de bírják a terhelést. Josie 7 éves lányát játszó két gyerekszínész igen magas elvárások elé lettek állítva, teljesítik azokat.

Senki se várjon könnyed kikapcsolódásra, ez dráma, a kegyetlen, de reális életünk egy szelete. Feltehetünk sok kérdést, például: Mi hová tartozunk és milyen áron?

A Centrál Színház  honlapján megtalálhatók a részletek.