Méhek kép

Április 30. a méhek napja

Miközben a világ számos pontján már technikai eszközökkel vagy kézi erővel próbálják pótolni a hiányzó beporzókat, Magyarországon még van esély a természetes egyensúly fenntartására.

Hegyi József méhész és apiterapeuta néhány gondolatát  idézzük a méhek napján:

A méhekre ne csupán „haszonállatként”, hanem a bolygó túlélésének zálogaiként tekintsünk. A méhek titka az emberiség számára is példaértékű szervezettségben és a környezettel való harmóniában rejlik. A kaptár élete a tökéletes közösségi munka szimbóluma.

Beporzási világválság fenyeget
Beporozzák a növényeket, melyektől cserébe pedig édes nektárt kapnak, amely táplálja őket. Ez az összhang tette lehetővé, hogy túléljenek akár sugárzást, sőt drasztikus klímaváltozásokat is.
Ugyanakkor a méhek helyzete ma kritikusabb, mint valaha. A vegyszermérgezések, vagyis a túlzott permetezés és az olyan monokultúrás gazdaságok, mint például a végtelen amerikai mandulaültetvények világszerte tizedelik az állományt.
Míg Közép-Európában még jelentős a méhsűrűség, Ázsia bizonyos részein már emberi erővel, kézzel, ecsettel kénytelenek porozni a gyümölcsfákat a méhek hiánya miatt. A házi méh ma már képtelen lenne az emberi beavatkozás, a méhész gondoskodása nélkül fennmaradni, különösen a méhatka fertőzés miatt, amely kezelés nélkül egy éven belül végezne bármelyik családdal.

A méhek hihetetlen szorgalommal, szervezettséggel és „katonás” rendben élnek, minden egyednek pontos feladata van a közösség érdekében. Bár kis munkatársaink nem ismerik meg a gazdájukat, a méhész a zümmögésük rezonanciájából és tónusából pontosan érzi a hangulatukat. Viselkedésüket a növények is befolyásolják; repce virágzásakor például harciasabbak, míg akác hordásakor szinte védőruha nélkül is lehet köztük dolgozni. 
Tanuljunk tőlük, mert ők már bebizonyították, hogy ez működik!” – olvasható a szerző könyvének bevezetőjében, utalva a méhek által képviselt harmóniára.

A méhek védelme nem igényel nagy beruházást, csupán tudatosságot.
Ültessünk levendulát és más színes, mézelő növényeket, ezzel varázsolhatunk méhbarát kertet. A szárazabb időszakokban egy sekély itató is életmentő lehet a szomjas rovarok számára.”

A kaptár kincsei

A méz nem csupán a cukor egészségesebb alternatívája, hanem egy komplex, élő anyag. A valódi méz és a bolti » mézpótlók«  között ég és föld a különbség. Az üzletekben kapható termékeket gyakran túlhevítik a folyékonyság megőrzése érdekében, ami nagymértékben károsítja a bennük lévő értékes enzimeket.
A valódi hársméz kiváló gyógyír torokfájásra és légúti panaszokra, az akácméz jótékonyan hat a gyomorproblémákra, a virágpor tartalmazza az élethez szükséges összes fehérjét, vitamint és ásványi anyagot. A propolisz a természet legerősebb antibiotikuma.
A propolisznak olyan erős fertőtlenítő hatása van, hogy előfordult, hogy télen a meleg kaptárba behúzódó és ott elpusztuló egeret a méhek ezzel bevonva gyakorlatilag mumifikálták, így az nem indult bomlásnak, és nem fertőzte meg a családot, míg a tavaszi kaptárbontás után el nem távolítottam a tetemet. 

Magyarországon április 30-a a méhek napja, amelyet 1994 óta ünneplünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére. Az időpontválasztás nem véletlen: április végén indul be igazán az élet a kaptárakban, és ekkor kezdődik a mézgyűjtés időszaka. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek nélkülözhetetlen szerepére az ökoszisztémában és az élelmiszer-termelésben. A méhek beporzó tevékenysége nélkül számos növényfaj képtelen lenne szaporodni, ami komoly hatással lenne a biodiverzitásra és az emberi táplálkozásra is.
Nekünk embereknek is meg kell értenünk, hogy a jövőnk egyik záloga az, hogy sokkal jobban megértjük az ember és a természet kapcsolatát, vigyázunk rá, és összhangban élünk vele. Világossá vált számomra, hogy a méhek üzenetet hordoznak az emberiségnek, és zümmögésükkel szelíden súgják minden pillanatban az eredményes, hosszú élet titkát.

Részletek a sajtóközleményből