A 22. CineFest Hivatalos Versenyprogramjában, mindössze egy nappal a velencei vörös szőnyeges premier után mutatkozik be Magyarországon Reisz Gábor legújabb, negyedik filmje, a Földszint.

Az idei augusztus 20-i rendezvénysorozaton Budapest három ikonikus pontján lehet hajnalig bulizni: a Műegyetem rakparton az elektronikus zenei szcéna hazai és nemzetközi sztárjai, a Kossuth téren minden korosztályt megmozgató diszkó, a Margitszigeten pedig a hazai könnyűzene színe-java várja azokat, akik szeretnék tánccal és zenével megtölteni az ünnepet.
Elektro Rakpart: Modeselektor, Carl Craig és Nina Kraviz
Augusztus 19-én és 20-án a Műegyetem rakpart teljesen átalakul: a kortárs elektronikus szcéna itt találkozik Budapest talán legszebb dunai panorámájával, a kifejezetten erre az alkalomra épített nagyszínpadot különleges látványvilágú szinpadterv ledek és fénytechnika teszik igazán egyedivé. Ez az a helyszín, ahol megmutatkozik, hogy a tradícióinkhoz a fiatalabb generációk világán keresztül is lehet kapcsolódni.
Az első este, augusztus 19-én a budapesti underground egyik jól ismert alakja, Captain Knuckles nyitja a sort. Utána Sobek és Daniel Moritz következnek, 20:00 órakor pedig Carl Craig, a detroiti techno egyik úttörője, viszi tovább a lendületet. Nina Kraviz, a szibériai származású DJ 22:00 órától lép színpadra, majd az éjszakát Sikztah zárja, aki több mint három évtizede formálja a magyar elektronikus zenét.
Augusztus 20-án délután 17:00 órakor DJ Reload melegít be a deep house és a techno találkozásából épített, lendületes szettjével, este 20:00 órától pedig a német Christian Löffler lép színpadra. A látványos esti audiovizuális show után a berlini elektronikus zene egyik meghatározó duója, a Modeselektor lép színpadra. Az estét a LavaLava párosa, Tolo és Falcao zárja.
Diszkótér: Anima Sound System és meglepetésvendégek
Az esti fényshow és a tűzijáték a Kossuth térről is jól látható lesz majd, és közvetlenül a show után a Parlament előtt is elindul a buli. A Kossuth tér Diszkótér néven válik egyetlen hatalmas táncparketté, ahol a mai slágerek mellett a korábbi évtizedek örökzöldjei is felcsendülnek, így tényleg minden korosztály ráismerhet a kedvenceire.
A színpadon fellép a legendás Anima Sound System is, amely egy különleges AV-settel érkezik, tele Anima klasszikusokkal. Mellettük Jumodaddy és titkos meglepetésvendégek gondoskodnak arról, hogy a hangulat hajnalig kitartson. A bulit Abertura XMatyó zárják majd.
Beats Sziget a Margitszigeten: Deva, Boban Marković Orkestar, Quimby
A klasszikus koncertes élményről a margitszigeti Beats Sziget programsorozata gondoskodik augusztus 20-án, és zenei kalandozásra hívja a klasszikus koncertek szerelmeseit. A felhozatal garantáltan mindenkit talpra állít!
16:00-kor Дeva, azaz Takács Dorina nyitja a sorozatot lendületes popslágereivel tökéletes hangulatot teremt a folytatáshoz is. 17:30-tól jön a Random Trip, amely ezúttal nem akármilyen meglepetést tartogat: egy különleges LGT-blokkal tiszteleg Presszer Gábor zenekara előtt, felidézve az LGT legmeghatározóbb korszakait. 19:00-kor aztán irányt vált a hangulat: színpadra lép a Boban Marković Orkestar, a balkáni rézfúvós zene egyik legendás formációja. Boban Marković trombitaművész és zenekara világszerte ismert a lüktető, energikus hangzásáról, amit olyan rendezők is felfedeztek maguknak, mint Emir Kusturica – garantált, hogy tánc nélkül senki nem marad a helyén. Az esti látványshow után a Quimby következik, amely több mint három évtizede a hazai alternatív rockszíntér egyik legmeghatározóbb és legszeretettebb zenekara. Olyan generációkon átívelő slágerekkel érkeznek, amikre biztosan mindenki tud majd énekelni. Az estét az Infragandhi zárja, akik elektronikus-alternatív hangzásukkal gondoskodnak róla, hogy a buli az utolsó pillanatig fent tartsa a hangulatot.
További részletek és információk az augusztus20.hu oldalon érhetők el.
























