Loupe társulat

4 VIDOR-díjjal, továbbra is függetlenül - Évadot nyitott a Loupe

Négy VIDOR-díj megünneplésével és új társulati tagokkal köszöntötte a 2026/27-es évadot a Loupe Színházi Társulás augusztus 31-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ belső kertjében. Az előttük álló szezon tervei mellett működésük egyik legfontosabb alapelvét is megerősítették: továbbra is független színházként folytatják.

Függetlenek voltak, és azok is maradnak

A Loupe alapítói az évadnyitón egyértelművé tették: a társulat növekedése és sikerei nem változtatnak azon az úton, amelyen négy évvel ezelőtt elindultak. Működésüket továbbra is elsősorban a közönségükre és saját bevételeikre, valamint együttműködő partnereikre építik. A függetlenség számukra nem pusztán finanszírozási forma: azt a szabadságot jelenti, hogy maguk dönthessenek arról, milyen történeteket, milyen alkotókkal és hogyan szeretnének színpadra vinni.

Négy díjjal tértek haza a VIDOR Fesztiválról

A Loupe idén először kapott fesztivál meghívást, és rögtön négy díjjal tért haza a VIDOR Fesztiválról. A kezdet/vége lett a legjobb előadás, Molnár Áron a legjobb színész, Földes Eszter a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb epizódszereplő díját kapta.

A meghívás önmagában is fontos mérföldkő a Loupe életében. Jó látni, hogy változnak az idők, egyre több hely nyit a társulat felé, és olyan városokba, fesztiválokra is eljutnak, ahol korábban erre nem volt lehetőségük. Különösen fontos tapasztalat számukra, amikor egy előadás útját az határozhatja meg, hogy mit képvisel és hogyan találkozik a közönségével.

Horváth János Antal, művészeti vezető az évadnyitón kiemelte: minden ilyen eredmény közös siker. A színpadon látható teljesítmény mögött egy egyre nagyobb csapat munkája áll, az elmúlt évek eredményei pedig nem jöhettek volna létre a színészek, alkotók és háttérben dolgozó munkatársak energiája és elkötelezettsége nélkül.

Szeptember 12-én érkezik az első premier

Az új évad első bemutatójára már csak néhány napot kell várni: szeptember 12-én érkezik Kenneth Lonergan Nem vagyunk már gyerekek című darabja Dohy Balázs rendezésében, Váradi Gergely, Trill Beatrix és Samudovszky Adrián szereplésével.

Az évadban további négy bemutató készül. Novemberben Marius von Mayenburg Ellen Babić című pszichothrillere Dömötör András rendezésében kerül bemutatásra, amelyhez Bányai Kelemen Barna is csatlakozik. Ezt követi Molnár Áron önálló estje, majd Dobray Sarolta Léna című regényének színpadi adaptációja Horváth János Antal rendezésében, amelyben Epres Attila is szerepet kap. Az évad utolsó bemutatója Nina Raine Tribes című darabja lesz Éry Franciska rendezésében. A produkcióhoz Schell Judit is csatlakozik.

Az új évadtól három új társulati taggal is bővül a Loupe: Gryllus Dorka, Sztarenki Dóra és Brezovszky Dániel csatlakozott a csapathoz. A társulat kommunikációs vezetője Varga Vanda lesz, míg a rendezvényekért és együttműködésekért felelős munkatársa Dubrovszky Andrea. 

Új helyszín, változatlan bázis

Az évad helyszínek tekintetében is hoz változást: az Emberek, helyek és dolgok a Városmajori Szabadtéri Színpadról a RaM-ArT Színházba költözik, ahol immár összesen három Loupe-produkció lesz látható. A társulat bázisa ugyanakkor továbbra is a Marczibányi Téri Művelődési Központ marad, innen folytatják budapesti működésüket és országos turnéikat is.

Szeptember 5-én Pozsonyi Piknik

Az évadkezdés következő állomása a szeptember 5-i Pozsonyi Piknik, ahol a Loupe idén is jegykedvezményekkel várja a közönséget. A társulat tagjai is ott lesznek a standnál a nap folyamán, maguk is beállnak jegyet árulni, így személyesen is lehet velük találkozni és beszélgetni.

A 2026/27-es évadra továbbra is elérhető a Loupe Szabad Bérlete, amellyel a nézők maguk állíthatják össze, mely előadásokat szeretnék megnézni az évad során.