Az ünnepélyes díjátadóra október 25-én délután került sor a Ludwig Múzeumban. A szervezők olyan, mobiltelefonnal rögzített 1-3 perc közötti hosszúságú videós alkotásokat vártak, amelyek új nézőpontból közelítik meg a Ludwig Múzeum gyűjteményét, a múzeum kiállításait, művészeit vagy a kortárs művészet által felvetett kérdéseket. Az eseményen három díjat osztottak ki, amelynek összértéke 1 050 000 Ft.
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében Pécsen rendezik meg a Felnőtt-Ifjúsági Standard és Junior Latin Ranglistaversenyt, a Gyerek I.-II. Országos Bajnokságot és klubközi versenyt is tartanak a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János utcai épületegyüttesében.
Mint ismert, a versenytánc nagy múlttal rendelkező sportág itthon, s külföldön egyaránt. Hogy világszerte az alapvető kultúra része, azt gyakorlatilag mindenki tudja, de hogy a látványra sem mindennapos mozgás művelőinek időről időre versenyeket is rendeznek, azt már kevesebben. Hazánkban is szép számmal akadnak ugyanakkor ilyen megmérettetések, melyek közül kiemelkedő fontosságú az úgynevezett ranglista versenysorozat és az országos bajnokság.
©Táncverseny Pécsett október 2-án
Timer Péter és Kvitová Veronika, az aktuális Professzionista Latintánc Magyar Bajnokok pályázat során nyerte el mindkét divízió – azaz a latin és a standard - különböző korosztálya Országos Bajnokságának, s a ranglista versenyének rendezési jogát is. Így kerülhetett Pécsre az úgynevezett iDance Kupa, amelynek során profi táncosok tucatjai mérik össze tudásukat több kategóriában.
A rendezvényre szép számmal várnak versenyzőket Magyarország egész területéről és a határokon túlról is: összesen mintegy 200 párosra számítanak a szervezők. A csillogástól nem mentes küzdelmek végén nem „csak” az országos ranglistát egyengetik, de felavatják a legkisebb Magyar Bajnokokat is.





















