„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
Több mint öt éve nem jelentkezett új stúdióalbummal a Quimby zenekar, de most december 18-án napvilágot lát az 54 percben 17 számot felvonultató friss sorlemez, a Kicsi ország.
©Quimby: Kicsi ország
Quimby: Kicsi ország
A zenekar nem csak összetéveszthetetlen (magyar és angol nyelvű) dalokkal örvendezteti meg ezóttal is a közönségét, de a rajongók idén két alkalommal dedikáltathatják a Kicsi ország című albumot:
- 2010. december 16. 18 óra - MusicLand Budapest
- 2010. december 17. - Petőfi Csarnok