„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
TNT egykori két fontembere Dobrády Ákos és Inti nagy bejelentést tettek. Idén ünnepli a 15. születésnapját az együttes, ennek örömére újra összeáll a csapat!
©TNT, együttes
TNT, együttes
Dobrády Ákos: Már öt évvel ezelőtt a búcsúkoncerten tudtuk, hogy előbb utóbb eljön ez a pillanat. Akkor azért hagytuk abba, mert nem akartunk, hogy belefásuljunk, elfáradjon ez az egész. Az elmúlt öt évben kapott rajongói levelekből azt szűrtük le, hogy a közönségnek hiányzunk és szeretnének újra látni bennünket. Mivel nekünk is és a rajongóinak is hatalmas élmény volt a búcsúkoncert, ezért a Budapest Sportarénában 2011. május 21-én megünnepeljük a TNT 15. születésnapját. Egy egészen friss műsort viszünk színpadra, egy izgalmas zenei csemegét. Vendégfellépők is lesznek, de ez még maradjon titok, hogy igazi meglepetés lehessen.