Saulussal, azaz a késõbbi Szent Pállal az Apostolok cselekedeteiben találkozunk elõször. Hírt kapunk, hogy pusztítja az anyaszentegyházat, és javallta István diakónus megkövezését. Üldözi a jeruzsálemi gyülekezetet, házról- házra járva férfiakat és asszonyokat elõvonszoltat és tömlöcbe vettet. Az apostolok az egyetlenek, akik nem menekülnek el, és tovább hirdetik az igét; mind többen keresztelkednek meg, és hirdetik, hogy Jézus Krisztus az Isten fia.

Saulus azonban fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve tovább üldözi az Úr tanítványait. Damaszkuszba indul, hogy foglyokat szedjen a zsinagógában, és Jeruzsálembe szállítsa. A városhoz közeledve azonban hirtelen fény sugárzik körül, és lováról leesve hangot hall: Saul, Saul, miért kergetsz engem? A párbeszéd után megtér, és új cselekedetekre kész. A vele utazó férfiak hallották ugyan a szózatot, de senkit sem láttak. Saul három napig nem lát, és belsõ látásokban ismeri fel, hogy mi fog vele történni. Kiválasztott ember lesz, akinek hordoznia kell az Igét és Jézus nevét. Látja az utat és a sok szenvedést, amelyen át fog esni. Megkeresztelkedik, és prédikálni kezd. Keresztényüldözö római múltja miatt azonban üldözik. Elimás, az ördöngös meggyógyítása már térítõi útjának és rendkívüli prédikációinak az elsõ állomása. Antiokhiában megkövezik, és kivonszolják a városból. Látás hatására indul tovább. Megvesszõzik, tömlöcbe vetik, lábait kalodába zárják, negyven orvgyilkossal üldöztetik. Efezusban gonosz lelkeket tisztít meg, hirdeti a kegyelem evangéliumát. Késõbbiekben részletesen elmeséli a damaszkuszi úton történteket: déltájban volt, nagy világosság vette körül, és leesett a lováról a földre. Elvesztette látását és kézen fogva vezették Damaszkuszba. Pál tizennégy levele az Újtestamentum egyik legcsodálatosabb részét képezi, amelyben az emberi lélek legmélyebb elkötelezettségeit tárja fel. Kibontja az üdvösségtörténetet és a tanítások sokaságát, melyek Máté, Márk, János és Lukács evangéliumában fogalmazódtak meg elõször. Pálnak a damaszkuszi úton az Úr Jézus jelent meg, és ezt olyan valóságosnak tartotta, mint a többi apostol a feltámadás után látott Krisztust. Ebbõl adódóan önmagát a többi apostollal egyenlõ értékû tanúnak tartja. Szent Pál megtérését és egyben lezuhanását a lóról, számtalan képzõmûvész megpróbálta értelmezni, és ábrázolni. A mûvészettörténelem egyik leghíresebb képe, amelyet Caravaggio 1600 és 1601 között festett. Bár vita tárgyát képezi, egy másik neki tulajdonított kép is ebben az idõben készült, amelyben Pál mögött egy angyal társaságában Jézus tûnik fel. Caravaggio letisztult megjelenítésének megvannak a nagy elõképei: Ludovico Caracci 1587-9, vagy Alessandro Bonvicino, Il Moreto 1529-30, vagy Parmiggiano 1530-31 közt készült képe.

A téma rendkívül hálás, mivel erõs fény-árnyék kontrasztokat, mozgásban levõ lovat és embert, légperspektívába elveszõ tájat, kiélezett elõteret lehet képezni. Az izmos testfelszínek pedig mindig izgalmasak, akárcsak az embernagyságú figurák.
A kezdeti irodalmias illusztráció mindinkább lehetõséget teremtett arra, hogy a fõszereplõ lélektani reakciója kerüljön elõtérbe: egy egyén transzcendens élménye, a megtérés pillanata.

A „Szent Pál bácsikám megtérésének pillanatai” azonban egy mozzanattal korábbi jelenetet ábrázol, melyet feltehetõen az követ, hogy lovasunk lezuhan a földre. Jön a transzcendens fény és szózat, mely villanásszerûen hat lovasunkra, és lelkében minden átfut. Látomások sokasága pereg le lelki szemei elõtt, múlt és jelen keveredik. Az a néhány ezredmásodperc egy kaotikus mikrokozmosz, amelyben minden lezajlik, irracionális elemek villannak fel, majd tûnnek el nyomtalanul. A kiállítás képeit ezek az ezredmásodpercek képi töredékei építik fel. Racionális és irracionális, reális és szürreális elemek keverednek, Krisztus keresztje, Tiepolo lovai, metafizikus kerekek, semmibe veszõ rudak, különös térrögzítõ elemek, ismeretlen sehova-nem-sorolható figurák. Mintha Szent Pál tudata megnyílna egy ezredmásodperc erejéig, és római katona, ûrbéli idegen, izmos férfiak és nõk korpusza vonulna be, egy fénnyel átitatott térbe. Maszkok tapadnak arcokra,, bányász-szemüveg, sámsoni torzonborz arcszakáll, minden egy pillanatra titokzatossá válik. Érezhetõ, hogy mindez egy átmeneti látomás szürreális pillanatképe. Pál önnön teste is metamorfózis áldozatává válik, átmegy egy elfolyó, kevésbé körülhatárolt figurába, mintha semmi sem lenne állandó. Pillanatokkal van dolgunk, villanásokkal amelyek bekövetkezhettek abban a különös másodpercben melyet Pál bácsikánk átélt a damaszkuszi úton. Minden összefügg, olykor irracionális módon, és képzeletünk erõfeszítéseket tesz, hogy minden a helyére kerüljön. Szimbólumok sokasága, amelyek jelentése áttételes. Ezek a különleges színterek nemcsak Pál személyes történetét jelentik, hanem az egyén viszonyát a hithez, a megtéréshez, a transzcendenciához. Minden a lélek szintjén dõl el, és Pál a testiségbõl megy át a látomásos lelkiségbe, amelyben mindent megért. Ugyanakkor küldetést kap, hiszen a lélek evangéliumát kell továbbítania a pogányoknak. Az egész egy rendkívül izgalmas történet, egy különleges, de példaértékü megtérés. Egyes theodiceák szerint a teremtett világ célja a lélekalkotás, és ennek a léleknek egy magasabb dimenzióba való juttatása, majd visszatérése alkotójához. A lélek a bizonyíték, amely egyben rendkívül mély transzcendenciákra utal.

Pál titokzatos terében tehát figurák és tárgyak keverednek, minden egy izgalmas jelenetté áll össze. Tér és idõ hihetetlen gyorsasággal kitágul, összekapcsolódik a jelen és a múlt lüktetésével. Minden új értelmet nyer. Sokkal intenzívebben kell megélni a lét örömét, a mindennapi kegyelmet, a fényt.

Az alkotás itt azt jelentette, hogy Pál transzcendens élményének egy-egy apró szürreális mozzanatát kibontottuk: akár ezek a képek is lejátszódhattak volna tudatában, ha a téridõ dimenziói feloldódnak. Gondolkozásra kell késztessenek, merész képzettársításokra, az új megtapasztalására, új lélek- élményre, új hitre, új örömre. Az élet minden pillanatának élményszerû megélésére, a világosság és kegyelem átérzésére. Mert Pál bácsikánk bebizonyította, hogy egyetlen idegenség, kihívás, veszély vagy nehézség sem arra teremtetett, hogy szenvedést okozzon, hanem, hogy segítsen emberré válni.