Azt gondolhatnánk, ilyen névvel, hogy Johnny English, valami nagyon angolosat kapunk. Pedig nem!

Bár a film a világ talán leghíresebb dupla nullás ügynökét igyekszik “nevetségessé” tenni, szinte semmit sem mutat fel abból az olyannyira különleges brit humorból.

Egy Atkinson-tól és egy James Bond paródiától az ember sokkal többet vár. Elsősorban – és mindenek felett – egy remek karaktert, talán jól megírt párbeszédeket, szituációs poénokat és kreatív akciójelenetek. Habár ez utóbbiban azért villantottak párszor, a Johnny English újratöltve, jelentem, már rögtön az első pontnál elhasal. Atkinson figurája egyáltalán nincs kidolgozva, megkockáztatom, kellőképpen kigondolva; az angol komikus olyannyira elveszettnek érzi magát benne, hogy végső elkeseredettségében mentő övként olykor-olykor Mr.Bean-hez fordul.

Egyértelmű, hogy English hajaz a Csupasz Pisztolyok Drebin hadnagyára, egy újabb magas beosztásúnak nevezhető, komoly, felelősségteljes munkát végző debil személy, akinek bukdácsolásait és bénázásait a körülötte lévő “normális” személyek szenvedik el. Gondolom, kitalálható, hogy Nielsen rendőre jócskán üti Atkinson titkosügynökét. Talán nem erre kellett volna támaszkodni és a ha minden kötél szakad, még bevethető” Bean-re.

A párbeszédekről, poénokról nem túl sokat tudok mesélni, ha nagyon szigorú lennék, azt mondanám, alig vannak, ha viszont félreteszem csalódottságomat, és megpróbálom felidézni a jeleneteket – nem könnyű! –, találok egy-két jól időzített higanymozgást, tipikus bamba nézést, zsibbadt pofavágást, amivel “el lehet lenni”. A történetnek mellesleg se füle, se farka, nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy a forgatókönyv megírásával rekordot döntöttek, mármint gyorsaságban és negatív értelemben, bár manapság sok a vetélytárs ezen a téren.

Persze tudtam, hogy nem lesz egetverő a sztori, és kétségek is lapultak bennem, de természetesen nyitottan és várakozásteljesen ültem be a moziterembe. Már nagyjából a 10-15. perc tájékán rossz érzésem támadt, amikor azon vettem észre magam, hogy zavar a szinte állandóan jelenlévő, amolyan kísérő jellegű kémfilmes zene. Rögtön tudtam, itt ma már nem lesz különösképpen térdcsapkodós beszólás, szójáték, urambocsá szóvicc, mert ahhoz többször lejjebb kellett volna venni a hangerőt, esetleg gyakrabban meg-megszakítani a zenét. Később aztán több sóhaj is feltámadt bennem, mivel a mellékszereplőket – köztük pl. Gillian Anderson szigorú, fapofa főnöknőjét – egyáltalán nem dolgozták ki, szinte csak lógnak a levegőben, ebből kifolyólag konfrontálódás se sok van köztük, pedig ha valamire, erre lehetne humort építeni.

Összességében nézve, nem csak a Johnny English újratöltve című filmben, hanem idén úgy magában a vígjáték műfajában is csalódtam. Nem tudom, vannak-e új alternatívák a jövőt illetően – remélem, lesznek! -, de azon nem ártana elgondolkodni a moziba szánt verziók készítőinek, hogy a mindenféle cameo-k és híres színészek mellékszerepekre történő szerződtetése még nem vonják maguk után azt, hogy valami tutira vicces is. Persze eladni kétségkívül könnyebb lesz…

5/10 pont

Johnny English újratöltve (Johnny English Reborn) – színes, magyarul beszélő izraeli-francia-japán-angol vígjáték, 90 perc, 2011

Rendező: Oliver Parker

Szereplők: Rowan Atkinson, Gillian Anderson, Dominic West, Rosamund Pike