A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.
A Genesis egykori énekese kilencedik szólóalbumát mutatja be. A tavalyi ‘Scratch My Back’ című lemez zenei vonalát követve készültek a ‘New Blood’ dalai, de az előzménnyel ellentétben, ahol más előadók dalai kerültek feldolgozásra, a mostani anyagon a korábbi korongokról válogatott saját dalok lettek újraértelmezve, nagyzenekari kísérettel, gitár és dob nélkül.
Az újjávarázsolt dalokban a lecsupaszított, mégis rendkívül hangsúlyos szövegek is új értelmet nyertek az évek múltával. Az elismert zeneszerző, rendező John Metcalfe közreműködésével Peter és a New Blood Orchestra minden egyes dalnak új mélységet és jelentést tudott adni. A 46 tagú zenekarral lezajlott felvételek a neves Ben Foster vezényletével történtek.
©Peter Gabriel: New Blood
Peter Gabriel: New Blood
Az olyan dalok újragondolása, mint a ‘Digging In The Dirt’, a ‘Don’t Give Up’, a ‘Downside Up’, az ‘Intruder’, a ‘Mercy Street’, a ‘ The Rhythm of the Heat’ és a gerinc bizsergető, atmoszférikus ‘San Jacinto’ letaglózó hatást váltanak ki.
Az albumon hallható 12 dal mellett találunk egy különleges bónusz track-et is, a ‘Solsbury Hill’-t, egy 5 perces ambient zenét, amit Peter állandó hangmérnöke, Dickie Chappell rögzített.
A standard verzió mellett megjelent két CD-s kiadáson a dalok instrumentális verzióit is meghallgathatjuk. Az album természetesen digitálisan is elérhető, és ráadásként bakeliten is megjelenik november 7-én.