Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.
Az After Crying együttes, a nemzetközi zenei élet egyik legizgalmasabb csapata számtalan hazai és külföldi koncert után, tizenkettedik albumának megjelenésével a Művészetek Palotájában ünnepeli 25. születésnapját.
A zenekar tagjai tudatosan építették föl értékrendjüket, melyben az európai kultúra nagyjait tekintették és tekintik ma is legnagyobb példaképeiknek. Az alkotóközösség művészi célkitűzése, hogy olyan műveket hozzon létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit is használják, tehát sokak számára érthetőek, emellett képesek komoly témákról mély tartalmat magas művészi igénnyel megfogalmazni. Egyfajta „korszerű komolyzene' ez, amely egyszerre kíván saját kora közönségének és az örökkévalóságnak szólni.

























