Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
A Kiscelli Múzeum 2012 tavaszán, a Danubius Nemzeti Hajós egylet által immáron huszonkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Széchenyi István Emlékversenyhez kapcsolódóan kiállításon mutatja be az idén 150 éves egylet, és a budapesti evezős sport történetét.
A kiállítás három fő részben, az 1862-ben megalakult előd, a Pesti Evező és Vitorlás Kör megalapításától az első versenyek megszervezéséig, majd a századfordulós virágkortól az egylet 1948-ban történt megszüntetéséig, és végül az 1990-es újjáalakulástól napjainkig mutatja be az evezős egyesület történetét. A kiállításban az archív fotók, plakátok, könyvek, filmhíradó-részletek és emléktárgyak mellett különböző, 20. századi verseny- és túrahajókat mutatnak be.
©Danubius Nemzeti Hajós egylet
A kiállítást tárlatvezetések és múzeumpedagógiai programok kísérik, így például az érdeklődők kipróbálhatják, hogy milyen „szárazon evezni”, azaz beülhetnek egy úgynevezett ergométerbe és gyakorolhatják az evezős mozdulatokat.






















