Már egy évvel korábban is felmerült a neve az esélyesek között, ahogyan ő fogalmazott: azzal „fenyegették”, hogy Nobel-díjat kaphat, végül, miután elkerülte ez a „szerencse-katasztrófa”, a következőt írta naplójába:

„Auschwitzról írok; márpedig nem azért vittek Auschwitzba, hogy Nobel-díjat kapjak, hanem azért, hogy megöljenek; mindaz, ami velem ezen túl történt, anekdota. Az, hogy nem kaptam Nobel-díjat, ugyanolyan képtelenség, mint ha Nobel-díjat kaptam volna.”

Nos, a képtelenség egy évvel később megtörtént. Tavaly megjelent Mentés másként című naplójegyzeteiben a következő rövid kommentárt olvashatjuk:

„2002. október 12. Valahogyan interpretálni a Nobel-díjat. Azt hiszem, a Svéd Akadémia döntése nagy bátorságról tanúskodik. Azért kaptad, mert… az indoklás lényegtelen. Egy művelt, kifogástalan képességű, magányos, hazátlan es védtelen író kapta, aki semmiféle „hivatalos” támogatásban nem részesült, nincs lobbyja, nem tud angolul, es igen sötéten látja a világot. De látja. Az Akadémia törékeny értékek mellett szavazott, és megdöbbentő az egyöntetű szeretet, amellyel döntését fogadták. – Én magam még nem fogtam fel semmit sem. Két napja interjúkat adok csak; úgy viselkedem, mintha mindig ezt tettem volna. De valahogy távol-, s kívül állok az egészen, igazi „valaki más”- élmény.”

A Magvető Kiadó a Nobel-díj odaítélésének 10. évfordulóján a Sorstalanság 30. kiadásával köszönti az írót.