A 44. Magyar Filmszemlére, melyet 13 év szünet után 2025. február 3 és 9 között rendeznek meg a budapesti Corvin moziban, 8 kategóriában 382 film nevezett. A szakmai előzsűrik kiválasztották a Szemle versenyeiben induló alkotásokat.
2014. május 31 - június 1-én idén is megrendezésre kerül a Szabadság téren a Belvárosi Fesztivál, melynek egyik elmaradhatatlan fellépője a The Carbonfools.
2014. június 1-én, a Szabadság téren csapnak majd a húrok közé, hogy egy jól megszokott igazi „szénhülyés” estével örvendeztessék meg a közönségüket, ezzel is megkezdve az idei fesztiválszezont. Azoknak, akik aktívan hallgatják a rádiókat, vagy koncertekre és fesztiválokra járnak, nem kell különösebben bemutatni a The Carbonfools-t. A 2000-ben, Dj Titusz és Tóth Szabolcs által alapított csapat karrierje a kezdetek óta töretlen. Az első lemezüket 2004-ben „Poisoned Gulash” címen jelentették meg és ekkor már körvonalazódott az electroba ültetett pop-rock hangzás, amely azóta is jellemző a zenekarra. Hozzájuk 2006-ban csatlakozott Fehér Balázs és a vele felvett, majd 2008-ban kiadott második albummal, amely „Carbon Heart” címen látott napvilágot. Ekkor egy csapásra beléjük szeretett az egész ország és váltak minden fesztivál alapelemévé.
A buli ingyenes. Kihagyni kár lenne!
A Belvárosi Fesztivál 2014. programja:
Május 31. Szombat
- 10.00 - Szalóki Ági koncert
-
11.00 - Paprika Jancsi Bábszínház
Egész délelőtt gyerekprogramok: Csilingelő zenei foglalkoztató, csúzlizda, kosaras körhinta, arc- és henna festés, kézműves foglalkozások... - 14.00 - Belváros testvérvárosainak műsora
- 17.00 - Run Over Dogs
- 18.40 - Óriás
- 20.30 - Irie Maffia
Június 1. Vasárnap
- 12.00 - Belváros nemzetiségi önkormányzatainak műsora
- 18.40 - The Carbonfools
- 20.30 – Kiscsillag