A hollywoodi nyári szezon májusban kezdődik, ezért a Magyar Filmadatbázis már most elkészítette a nyár-váró TOP 10-es listáját. Az alapján a magyar nézők az Odüsszeiat várják a legjobban 2026 nyarán. A TOP 10-es lista 2. helyén a Pókember: Vadonatúj nap áll és dobogós a Horrorra akadva. Az új Spielberg-film,A leleplezés napja a negyedik helyen áll, míg a Vaiana lett az ötödik.

A Katona József Színház május közepén rendhagyó színházi élményt kínál!
A Goethe Intézet közvetítésével Dél-Koreából érkezik a Being Faust – Enter Mephisto című interaktív játék, mely a Faust szövegére, mobil eszközök és az internet használatára, valamint a nézők aktív részvételére épül. A nagy sikerű játék tavaly ősszel először Szöulban, majd azóta több országban volt látható, tavasszal pedig Európába is megérkezik.
A résztvevők Faust bőrébe bújva a mű alapvető kérdéseire kereshetnek lehetséges válaszokat. A játék a Sufniban és annak előterében felépített installációban történik majd, Ónodi Eszter és Kocsis Gergely részvételével, május 10-én és 11-én.
Május 10. 13:00 és 16:00
Május 11. 13:00 (magyar és koreai nyelven), 16:00, 19:30
A többi előadás magyar és német nyelven zajlik, a szöveges részek valamennyi előadáson mindhárom nyelven hozzáférhetők.
A játékon a részvétel ingyenes azonban előzetes regisztráció szükséges.
A részvétel feltételei: okostelefon és FB-account.
Regisztráció itt.























