II. János Pál pápa és a közgazdaságtan

Helyszín: 
Időpont: 
2009. augusztus 6. 19:00 - csütörtök

2009. augusztus 6-án 19 órakor kezdődik „II. János Pál pápa és a közgazdaságtan - Az egyház társadalmi tanításának legújabb fejleményi” című kerekasztal-beszélgetés a VAM Design Centerben található „Íme az ember – Egy pápa arcai” kiállítás kísérőeseményeként.

Az előadók mind olyan szakemberek, akik az Egyháznak a társadalomról illetve közgazdaságról szóló tanításának helyes értelmezéséért, valamint annak hatékonyabb és széleskörűbb megvalósításáért fáradoznak: Baritz Sarolta Laura közgazdász és teológus végzettségű domonkos nővér, valamint Tóth Gergely egyetemi tanár és Beran Ferenc egyetemi docens osztják meg értékes és érdekes gondolataikat az érdeklődőkkel.

Laura nővér korábban a Pepsi magyarországi leányvállalatának kereskedelem-fejlesztési menedzsere volt. Élete azonban jelentős fordulatot vett, az egykori közgazdász ma Laura nővérként ismert. „Mindig bántott, mikor azt tapasztaltam, hogy keresztény emberek elítélik a gazdaságot, annak jelenségeit, témáit, idegenkednek a gazdasági tevékenységtől, pénztől, ill. pénzügyektől, a bankoktól, a gazdasági szervezetektől. Elmondható, hogy az Egyház társadalmi tanítása nemcsak a Rerum Novarummal kezdődő 13 pápai enciklikában van lefektetve, hanem élővé válik ma, kortárs szerzők, tudósok és gyakorlati szakemberek gondolatai és cselekvése által. Mint későbbi kutatásaimból kiderült, az Egyház társadalmi tanítása alapján működnek a keresztény vállalkozók is, és a tanítás alapelveit megfigyelhetjük más, érték-orientált üzleti vállalkozásokban is, akár Magyarországon, akár külföldön.” Laura nővér gondolatai ezek, aki kutatásai során ismerkedett meg alaposabban II. János Pál pápa társadalmi és gazdasági tanításával, amelyeket számos előadás és publikáció során igyekezett minél szélesebb körben elterjeszteni.

Tóth Gergely a Pannon Egyetem Georgikon Karán közgazdaságtant, kereskedelmet és környezetgazdaságtant tanít, valamint a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért csoport főtitkáraként a magyarországi vállalatok társadalmi és környezeti felelősségvállalásáért, ennek minél tudatosabb és hasznosabb megéléséért tevékenykedik. A közgazdász feladatának tekinti, hogy tegyen azért, hogy a pénzügyi világ intézkedései, lehetőségei az egyes ember javára szolgáljon, ne pedig ellene legyen.

Beran Ferenc egyetemi docens, erkölcsteológus a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakának elvégzése után fordult a papi pálya felé. 1983-ban szentelték pappá, majd Rómában folytatott tanulmányokat erkölcsteológia és etika témakörben, melyeknek magyarországi oktatásának egyik legnagyobb úttörője volt. Könyvei, tanulmányai mind hatalmas segítséget nyújtanak azoknak, akik szeretnének jobban megismerkedni az Egyház társadalmi tanításával, nem csupán elméletben, hanem a gyakorlati életben is.

Belépődíj csak az előadásra: 600.-Ft illetve az aznapi Íme az Ember kiállításra váltott jegyekkel 19 óráig – az előadás kezdetéig látogatható a kiállítás.