Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Ismét rendhagyó koncerttel jelentkezik 2016 első napján Európa egyik legjobb klezmer zenekara, a Budapest Klezmer Band.
A Kongresszusi központban sztárvendég a csodálatos hangú Szinetár Dóra lesz. Istambul, Prága és Varsó után most ismét itthon ad fergeteges koncertet a Budapest Klezmer Band.
Az 1990 óta működő együttes előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. „Tapsolt már nekik a londoni Queen Elizabeth Hall közönsége, zenéjükkel meghódították többek között New York-ot, Moszkvát és Amszterdamot is.” Most ismét egy fantasztikus koncertet láthatunk tőlük itthon, megnyitva a 2016-os évet, a Kongresszusi központban, ahová az orosz kocsmadaloktól a világslágerekig sok meglepetéssel készül a zenekar.
Az est sztárvendége pedig Szinetár Dóra, aki már régi ismerősként társul a bandához, énekhangjával minden alkalommal elbűvölve a nagyérdeműt.
Budapest Klezmer Band Újévi koncertje
Sztárvendég: Szinetár Dóra
Budapest Kongresszusi Központ
2016. január 1. 20 óra




















