A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Lois Viktor kiállítása a Ferenczy Múzeumban.
Lois Viktor képzőművész főként különleges bútor-, body-builder- és hangszerszobrairól ismert. Ma is előszeretettel használ eldobott fém alkatrészeket, mosógépdobokat, ugyanakkor legújabb műveiben visszatért pályakezdésének kedvelt anyagához, az idő múlását és a sebezhetőséget is szimbolizáló fához.
A Szentendréhez több szálon is kötődő Munkácsy-díjas képzőművész legújabb kiállítása június 3-án nyílik a Ferenczy Múzeum Szentendre Termében.
A Megalázott embervilág című, tíz éve formálódó kiállítási projektje mosógépdobok kíméletlen, ide-oda mozgató ritmusának engedelmeskedő, emberalakot öltő faszobrokból áll. A látogatók maguk indíthatják el – gombnyomással – az egyes szobrok mozgását. Az emberi szabadság korlátozásának gondolatköre nyer kifejezést ebben a különlegesen felépített műtárgycsoportban.
A kiállítás kurátora Bodonyi Emőke.
A művész 1982-től több mint két évtizeden keresztül élt Szentendrén, itt mutatták be a sorozat legelső darabját 2005-ben. Mostani kiállításán, nyolcadik állomásként, két teljesen új alkotás látható a hat régebbi plasztika mellett. Műveit egyaránt jellemzi a technikai precizitás igénye és a fantáziadús, néhol egészen bizarr, ironikus hangú formavilág.
A tárlat információs fala átfogó képet ad Lois Viktor eddigi munkásságáról. Hallhatóak a kiállításon a művész hangszerszobrait megszólaltató zenei formációk, köztük a leghíresebb, a Tundravoice zenekar tevékenységét dokumentáló hanganyagok is. Az 1993-ban a Velencei Biennálén kiállító képzőművész jelenleg Boston mellett, Actonban él, és a Contemporary Arts International művészeti központ vezetője.
A tárlat 2016. augusztus 7-ig látogatható a Ferenczy Múzeum Szentendre Termében, hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig.