Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Teljessé vált az idei Sziget programja, ami mostantól már napi bontásban is elérhető a fesztivál honlapján, s a jelek szerint minden eddiginél színesebb fesztiválra számíthatunk. A közönség érdeklődése is csúcsot dönt, eddig az egész hétre szoló bérletek 95%-a már gazdára talált.
“Ha ilyen tempóban találnak gazdára a jegyek, június végére elfogynak az egész időszakra érvényes belépők és nem tudunk majd több bérletet, csak napijegyet kiadni” – mondja Gerendai Károly, aki szerint nagy esély van idén a teltházra . Az ötnapos bérletek már régen elfogytak, jelenleg a kiadható egyhetes jegyeknek már csak az 5%-a van a piacon. Bár az összes kiadható napijegyeknek még "csak" a 40%-a fogyott el, ez is lényegesen több, mint a korábbi években a hasonló időszakban volt, hiszen ezeket a jegyeket sokan csak a helyszínen vásárolták meg eddig. "A napi fogyások ráadásul korántsem egyenletesen oszlanak meg, ezért már most látszik, hogy idén is számíthatunk teltházas napokra" - jegyezte meg a főszervező. Összehasonlításképpen, tavaly augusztus elejére fogytak el a bérletek s a Sziget végül három teltházas napot számlált. Gerendai korábban már elmondta: “Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk, hogy - bár fontos a zenei felhozatal - elsősorban a feeling, és a különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.”
A 2016-os Szigeten több mint 1500 program vár ránk. Az előadók a világ minden tájáról, több mint 60 országból érkeznek. A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen már 98 országból vettek jegyet az idei Szigetre, de a szervezők nagy örömére az elmúlt két évhez hasonlóan megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is.