Négy férfi

Helyszín: 
Időpont: 
2010. január 19. 0:00 - kedd - 2010. február 7. 0:00 - vasárnap

Január 19-én 17 órakor új tárlat nyílik a pécsi Nádor Galériában. A Négy férfi (Four males) című kiállítás megnyitóján az Árnyékszínház Pécsi vér című előadását tekintheti meg a közönség.

Négy, megközelítőleg azonos korú Pécs-baranyai művész: Bükösdi Kálmán, Dechandt Antal, Jarmeczky István és Szilágyi Szilárd legutóbbi időben született festményeinek és szobrainak kiállítását mutatja be a Nádor Galéria. A műveket válogatta és a tárlatot megnyitja: dr. Aknai Tamás művészettörténész.

Alkotói alkatuk, élet-, és művészetfelfogásuk, ezért munkáik is merőben eltérőek, összeköti őket azonban életkoruk, amely a tapasztalatok összegzésének a kötelezettségét határozottan fogalmazza meg, egyszersmind azonban éppen az ön- és valóságismeret révén biztosítja a feltételeit is. Megegyeznek abban a művész státuszban, amely kivételes szabadságfokon biztosítja számukra a kísérletezés, anyaghasználat, kifejezés lehetőségeit, tekintettel arra, hogy nem a művészetükből élnek, hogy nem rendelkeznek privilegizált alkotói pozíciókkal. Valamennyi alkotó művészetét a tényleges és szellemi távolságok legyőzésének vágya vezérli, műveikben felfedezhetők a sikerrel végzett munka örömének számos nyomai, apró utalásokban a végtelennel szembetalálkozó ember gátlásai, rettenetei és a kicsiny léptékű észlelések, az állandó éberség állapotainak dokumentumai. Mindez azonban más-más színekben, tematikákkal, léptékekben és előadásmóddal jelenik meg a négy művész kiállításra kiválasztott – többnyire nagy méretű – munkáiban.