Derkovits ösztöndíjasok 2009

Helyszín: 
Időpont: 
2010. március 27. 0:00 - szombat - 2010. május 2. 0:00 - vasárnap

2010. március 27-én, szombaton 18 órakor Mélyi József, művészettörténész nyitja meg a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasainak beszámoló kiállítását az Ernst Múzeumban.

Az 1955-ben alapított ösztöndíj célja máig az induláskor meghatározott elven nyugszik: segíteni a 35 év alatti tehetséges alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését. A művészekből, művészettörténészekből álló bizottság évente választja ki az utóbbi években már közel 200 pályázó közül azt a tíz alkotót, akik az Oktatási és Kulturális Minisztérium által folyósított ösztöndíj fejében ezen a beszámoló kiállításon bizonyíthatják be, hogy az eltelt egy évben sikeresen valósították meg szakmai programjukat, s ez alapján döntenek az ösztöndíj meghosszabbításáról, illetve visszavonásáról is. A zsűrinek mindig nehéz dolga van a kiválasztásnál, de biztosak lehetünk benne, hogy ilyen egységesen kvalitásos, ugyanakkor műfajilag, tematikailag is sokszínű „derkós” kiállítás régen volt (ha volt egyáltalán).

I. évfolyam: Albert Ádám, Czene Márta, Csákány István, Dénes Ágnes Dóra, Esterházy Marcell, Fa Marianna, Fodor János, Fülöp Gábor, Hatházi László, Horváth Roland, Khoór Lilla, Koralevics Rita, Sipos Eszter

II. évfolyam: Batykó Róbert, Cseh Lili, Horváth Dániel, Horváth Tibor, Kis Róka Csaba, Kristóf Krisztián, Loránt Anikó Erzsébet, Pintér Balázs, Szörényi Beatrix Judit, Tarr Hajnalka

III. évfolyam: Asztalos Zsolt, Borsos Róbert, Fisher Judit, Follárd Barbara, Mécs Miklós, Szász Sándor, Tibor Zsolt